A héten két rendszeres jelentés is kijött: a PR Week éves CEO Survey-je (via Shel) és a Technorati State of the Blogosphere riportja. Ráadásul mindkettőből úgy tűnik, kicsit csökkent a blogok és a blogolás iránti lelkesedés, a növekedés aránya, viszont maga az eszköz beépült a mindennapokba.

Én maradok a vezéreknél — Dave Sifry-ék anyagát (és a hazai helyzetet) úgyis elemezte már a nálam értőbb kolléga.

Érdekes, hogy a vezérigazgatók nem sorolták a legfontosabb stratégiai, hosszú távú kihívások közé az “új” médiát, mégis “rendkívül fontos” feladatnak tartják a digitális/online stratégia kidolgozását. Az egyik meglepő adat, hogy míg a kisebb vállalatok vezetői közül csak 3% blogol, addig a nagyobb cégek vezérigazgatóinak a harmada. Ráadásul többségük kifejezetten belső, kifejezetten az alkalmazottaknak szóló blogot ír — a válaszadók úgy gondolják, belső kommunikációra hatékonyabb eszköz, mint külsőre.

Egyra nagyobb hangsúlyt kap a kutatás, mint a növekedés alapja. Persze mindenki megemlítette, hogy a vállalati felelősség (született CSR) is milyen fontos, de nem elsősorban azért, mert jótékonykodni akarnak:

CSR is also gaining a higher profile, says Chief Executive’s Donlon, and it’s naïve to think that companies merely look at it from the perspective of “doing good.” “The underlying economics are really driving decision-making,” he says. “What they’re really doing is driving efficiencies. The point is how far in one direction does one push this.” Too far, and the cost outweighs the benefits.

A legfontosabb kihívás a jó alkalmazottak megtalálása, motiválása és megtartása — már csak azért is, mert a CEO Survey szerint az első számú vezetők egyre inkább a dolgozók véleményére (is) építenek.

Egy alkalmazott megítélése is változni látszik: a péeresé. Egyre több vezérigazgató várja el a PR-menedzsertől (vagy ügynökségtől), hogy a rengeteg adatból, jelentésből és inputból rövid, mégis átfogó képet nyújtó anyagokat állítson elő, így (végre!) valódi stratégiai tanácsadóvá váljon.

Persze azért még most is akad, aki úgy gondolja: péeres csak akkor kell, ha beüt a ménkű, és takarítani kell.

Harmadszor is hibázott a social media-hoz leginkább értőnek tartott PR-ügynökség, az Edelman — pedig náluk, nekik blogol (illetve most úgy tűnik, inkább hallgat) a vezérigazgató, Richard Edelman mellett Steve Rubel és Phil Gomes is. Na jó, Richard Edelman végül lereagálta a legutóbbi fiaskót — bár a “bocsánatkérés” eléggé nesze semmi, fogd meg jól…

Történt ugyanis, hogy a Wal-Martnak dolgozó egyik kolléga, amikor egyébként előremutató módon sajtó- és háttéranyagokat küldött a mega-üzletlánccal szimpatizáló bloggereknek, — talán önhibáján kívül — nem tette egész egyértelművé, hogy nem a Wal-Mart, hanem egy PR-ügynökség munkatársa. Ez még rendben van, bár a New York Times valamiért nehezményezte, hogy a bloggerek ezek után nem nyilatkoztak arról, egyes bejegyzéseik sajtóközlemény alapján készültek. (Sőt, volt olyan is, aki simán bemásolta a közleményt, oszt jónapot.)

Aztán a Consumerist blog, amelyik amúgy nem tartozik a Wal-Mart tisztelői közé, közzétette egy (elvileg “bizalmas”) beszélgetés összefoglalóját (gyöngyszem: “What can we do to get you to stop writing about our companies?”), majd az azt követő levélváltást Mike Krempasky-val, aki mellesleg szintén az Edelman-nál dolgozik, szintén a Wal-Martnak.

A harmadik, eddigi legsúlyosabb hiba a múlt héten pattant ki a BusinessWeek jóvoltából. Csak röviden: egy fiatal házaspár, Jim és Laura lakóautóval útnak indult Las vegas-ból Georgia felé, s mindenütt a helyi Wal-Mart parkolójában szálltakmeg. Utuk során végig blogjukon tudósytottak a különböző városokból, meginterjúvolták a helyieket. Csakhogy, mint kiderült, Jim szabadúszó újságíró és a Washington Post fotóriportere… Az egész utat pedig a “Working Families for Wal-Mart” nevű álszervezet (ez az ún. astroturfing, a grassroots avagy alulról jövő kezdeményezés mesterséges változata) fizette.

A szervezetet egyébként az Edelman alapította — az az Edelman, amelyiknek egyik vezetője, egyben Steve Rubel közvetlen főnöke az (elsősorban az etikus word of mouth marketing elterjesztésére létrejött) WoMMA kincstárosa.

Érdekes volt követni, ahogy az egész PR/marketing blogoszféra rávetette magát a témára: Joe Jaffe, John Wagner, Todd Defren, Shel Holtz, Neville Hobson és Constantin Basturea mind megírták a véleményüket. Nagyrészt ugyanarra jutottak, mint én: az egész fiaskó elsősorban nem a Wal-Martot, hanem az Edelmant minősíti. Sőt, talán az egész szakmát.

Mert mit tudhat a PR a nyílt és őszinte kommunikációról, ha a legtöbb bloggert alkalmazó ügynökség ekkora bakot lő?

Nálam gyorsabban megírták már páran, hogy a Wish elindította a második magyar blogkeresőt, a miner.hu-t. Egyrészt úgy tűnik, nem csak hasznos, de pontos is lesz — amint bővül a bloglista. Másrészt ez volt az első igazi pitch (vagyis proaktív témafelvetés), amit kaptam.

(Titokban volt egy másik is, amit BizBlog-alapítóként kaptam. Régóta tervezem, hogy azt megfelelő formában feldolgozom, egyelőre még nem sikerült.)

Bártházi András igazi good pitch-et küldött a GMail-emre, ezért is tartottam fontosnak, hogy megírjam. (Meg persze azért is, mert még nem találtam tökéletes blogkeresőt, csak elfogadhatót.) Jól célzott, érdekes, releváns, rövid, személyes e-mailt küldött, amit ezúton is köszönök!