A HVG Könyvek felkérésére szombaton, április 14-én délután egy órától a XIV. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál keretében, Bőgel Tanár Úr vezetésével beszégetünk a Blogvilág kötetről, illetve az ahhoz kapcsolódó témákról.
Természetesen Doransky, Pintér Robesz, Pollner és Nebojsa is ott lesznek. Gyere el, kérdezz te is. Beszélgessünk.
A héten két rendszeres jelentés is kijött: a PR Week éves CEO Survey-je (via Shel) és a Technorati State of the Blogosphere riportja. Ráadásul mindkettőből úgy tűnik, kicsit csökkent a blogok és a blogolás iránti lelkesedés, a növekedés aránya, viszont maga az eszköz beépült a mindennapokba.
Én maradok a vezéreknél — Dave Sifry-ék anyagát (és a hazai helyzetet) úgyis elemezte már a nálam értőbb kolléga.
Érdekes, hogy a vezérigazgatók nem sorolták a legfontosabb stratégiai, hosszú távú kihívások közé az “új” médiát, mégis “rendkívül fontos” feladatnak tartják a digitális/online stratégia kidolgozását. Az egyik meglepő adat, hogy míg a kisebb vállalatok vezetői közül csak 3% blogol, addig a nagyobb cégek vezérigazgatóinak a harmada. Ráadásul többségük kifejezetten belső, kifejezetten az alkalmazottaknak szóló blogot ír — a válaszadók úgy gondolják, belső kommunikációra hatékonyabb eszköz, mint külsőre.
Egyra nagyobb hangsúlyt kap a kutatás, mint a növekedés alapja. Persze mindenki megemlítette, hogy a vállalati felelősség (született CSR) is milyen fontos, de nem elsősorban azért, mert jótékonykodni akarnak:
CSR is also gaining a higher profile, says Chief Executive’s Donlon, and it’s naïve to think that companies merely look at it from the perspective of “doing good.” “The underlying economics are really driving decision-making,” he says. “What they’re really doing is driving efficiencies. The point is how far in one direction does one push this.” Too far, and the cost outweighs the benefits.
A legfontosabb kihívás a jó alkalmazottak megtalálása, motiválása és megtartása — már csak azért is, mert a CEO Survey szerint az első számú vezetők egyre inkább a dolgozók véleményére (is) építenek.
Egy alkalmazott megítélése is változni látszik: a péeresé. Egyre több vezérigazgató várja el a PR-menedzsertől (vagy ügynökségtől), hogy a rengeteg adatból, jelentésből és inputból rövid, mégis átfogó képet nyújtó anyagokat állítson elő, így (végre!) valódi stratégiai tanácsadóvá váljon.
Persze azért még most is akad, aki úgy gondolja: péeres csak akkor kell, ha beüt a ménkű, és takarítani kell.
Harmadszor is hibázott a social media-hoz leginkább értőnek tartott PR-ügynökség, az Edelman — pedig náluk, nekik blogol (illetve most úgy tűnik, inkább hallgat) a vezérigazgató, Richard Edelman mellett Steve Rubel és Phil Gomes is. Na jó, Richard Edelman végül lereagálta a legutóbbi fiaskót — bár a “bocsánatkérés” eléggé nesze semmi, fogd meg jól…
Történt ugyanis, hogy a Wal-Martnak dolgozó egyik kolléga, amikor egyébként előremutató módon sajtó- és háttéranyagokat küldött a mega-üzletlánccal szimpatizáló bloggereknek, — talán önhibáján kívül — nem tette egész egyértelművé, hogy nem a Wal-Mart, hanem egy PR-ügynökség munkatársa. Ez még rendben van, bár a New York Times valamiért nehezményezte, hogy a bloggerek ezek után nem nyilatkoztak arról, egyes bejegyzéseik sajtóközlemény alapján készültek. (Sőt, volt olyan is, aki simán bemásolta a közleményt, oszt jónapot.)
Aztán a Consumerist blog, amelyik amúgy nem tartozik a Wal-Mart tisztelői közé, közzétette egy (elvileg “bizalmas”) beszélgetés összefoglalóját (gyöngyszem: “What can we do to get you to stop writing about our companies?”), majd az azt követő levélváltást Mike Krempasky-val, aki mellesleg szintén az Edelman-nál dolgozik, szintén a Wal-Martnak.
A harmadik, eddigi legsúlyosabb hiba a múlt héten pattant ki a BusinessWeek jóvoltából. Csak röviden: egy fiatal házaspár, Jim és Laura lakóautóval útnak indult Las vegas-ból Georgia felé, s mindenütt a helyi Wal-Mart parkolójában szálltakmeg. Utuk során végig blogjukon tudósytottak a különböző városokból, meginterjúvolták a helyieket. Csakhogy, mint kiderült, Jim szabadúszó újságíró és a Washington Post fotóriportere… Az egész utat pedig a ” Working Families for Wal-Mart” nevű álszervezet (ez az ún. astroturfing, a grassroots avagy alulról jövő kezdeményezés mesterséges változata) fizette.
A szervezetet egyébként az Edelman alapította — az az Edelman, amelyiknek egyik vezetője, egyben Steve Rubel közvetlen főnöke az (elsősorban az etikus word of mouth marketing elterjesztésére létrejött) WoMMA kincstárosa.
Érdekes volt követni, ahogy az egész PR/marketing blogoszféra rávetette magát a témára: Joe Jaffe, John Wagner, Todd Defren, Shel Holtz, Neville Hobson és Constantin Basturea mind megírták a véleményüket. Nagyrészt ugyanarra jutottak, mint én: az egész fiaskó elsősorban nem a Wal-Martot, hanem az Edelmant minősíti. Sőt, talán az egész szakmát.
Mert mit tudhat a PR a nyílt és őszinte kommunikációról, ha a legtöbb bloggert alkalmazó ügynökség ekkora bakot lő?
Épp a BrandFestivalon vagyok Visegrádon, jövő héten pedig az egri Reklámkonferencián. Ez utóbbi egyébként, talán a hazai, szakmai szövetség által gründolt reklám-marketing konferenciák között először, hivatalos beharangozó és konferenciablogot is indított. Én figyelem, figyeld te is.
Nálam gyorsabban megírták már páran, hogy a Wish elindította a második magyar blogkeresőt, a miner.hu-t. Egyrészt úgy tűnik, nem csak hasznos, de pontos is lesz — amint bővül a bloglista. Másrészt ez volt az első igazi pitch (vagyis proaktív témafelvetés), amit kaptam.
(Titokban volt egy másik is, amit BizBlog-alapítóként kaptam. Régóta tervezem, hogy azt megfelelő formában feldolgozom, egyelőre még nem sikerült.)
Bártházi András igazi good pitch-et küldött a GMail-emre, ezért is tartottam fontosnak, hogy megírjam. (Meg persze azért is, mert még nem találtam tökéletes blogkeresőt, csak elfogadhatót.) Jól célzott, érdekes, releváns, rövid, személyes e-mailt küldött, amit ezúton is köszönök!
Konrád remek mémet indított, íme az én voksaim az idei GoldenBlogon:
Hát ennyi, ez az én teljesen szubjektív, és nyilván végtelenül elfogult listám. Megnézném a tiéd is!
Elindult hát a
GoldenBlog-szavazás, s bár őszintén megtiszteltetésnek érzem, hogy felkerültem a shortlistre (a Praktikák kategóriába), az esélytelenek nyugalmával várom a végeredményt. 
Verseny- vagy vetélytársaim többek között
Konrad,
Wolf Gábor és, komolyan mondom, a
Tékozló Homár.
Szóval sok az ismerős név — talán túlságosan is! Konrád és Hannibal Lektűr már megírta, ami nekem is elsőre szemet szúrt: a (jó értelemben véve) lelkes amatőrök és a category killer profik között kell dönteni. Sajnos (vagy nem sajnos) úgy tűnik, a közönségszavazáson az Index-blogbirodalommal szemben nem igazán rúgunk labdába. Persze nem csak a köz dönt, a zsűri csinálhat még királyokat.
Érdekes adalék, hogy a jelölés egyelőre nem hozott hatalmas forgalmat — legalábbis nálam. Tegnap összesen tizenöten jöttek a GoldenBlogról (igaz, ez az átlag napi látogatottságom harmada), ma eleddig hárman. Továbbra is figyelem, hány olvasót hoz a versengés, és beszámolok.
Persze ez így nem pontos, hiszen nem csak a közleményben használtuk a kifejezést.
Nagy vitát váltott ki az, hogy a BizBlogot és témáit a Web 2.0 névvel illettük. Nem is csak a kommentekben: megtisztelő, hogy eszpee a sesblogon egy bejegyzésben említett bennünket Om Malikkal, aki azért egész más (úgy hat nagyságrenddel nagyobb) pályán játszik nálunk. (Külön élmény volt látni, hogy ha a kezdést talán nem mindenben, azért a sajtókapcsolatokat elég jól csináltuk. :))
Mert itt van a (péeres) kutya elásva: tudatosan használtuk a Web 2.0 elnevezést, nem (csak) azért, mert divatos hívószó, hanem azért is, mert elég nehéz röviden összefoglalni, mit is jelent (legalábbis szerintem) ez az egész blogos, podcastos, újmédiás cirkusz. Szóval a Web 2.0 egy mankó, átmeneti fogalom, amíg akad egy találóbb elnevezés. (Van, aki szerint tökéletes lenne egyszerűen az: a Web.)
De hogy a PR-nél maradjak, az üzenet, a megfogalmazás és az időzítés úgy tűnik, most elég jó összhangban volt. Beszélnek, beszélünk rólunk, a céljainkról, terveinkről, és ez jó. Nem csak az egómnak—hátha lesz belőle valami.
Közben olvasom, hogy a Web 2.0 fő guruja, Tim O’Reilly azzal nyugtatja a Berkeley végzőseit: mindaz, amit péntek este a BizBlogon leírtam (és amit ő két éve hirdet, vagy fordítva), hiú ábránd. Úgyis kialakulnak az új monopóliumok, csak az a kérdés, mihez kezdenek a hatalmukkal.
Vagyis vihar a biliben, minden marad a régiben. Vagy nem. Azért addig még rendez pár konferenciát.
Én meg próbálom bebizonyítani, hogy nincs visszaút. Hogy a revolúciót átaludtuk, mert evolúció volt.
Pollner már megírta: hivatalosan is elindult a BizBlog Fórum, egy blogisztikai (blogológiai?) “észosztó” kezdeményezés. November óta fődögélt, most feltálaljuk minden, az üzleti blogok és a blogüzlet iránt érdeklődő szakmabeli és laikus számára. Barczi Blumi Imre ( blog.hu, sztahanov.hu), Berényi Konrád ( Onlinemarketing.hu, Online marketing blog), Dr. Bőgel György tanár úr ( CEU, IT Lábjegyzet), Dobó Doransky Mátyás ( Blogter, Doransky), Novák Péter ( Kirowski), Pécsi Pollner Ferenc ( Dotkommentár, HVG Médiablog), Schneider Henrik ( BME, Hungarian Accent, Vészi veszig Gábor ( things.done.hu) és jómagam igyekszünk megmagyarázni az üzeti élet képviselőinek, mi és mire jó a blog, RSS, podcast, vidcast, Web 2.0, del.icio.us, flickr, Technorati, és a többi
Illusztris névsor, még ha magam mondom is.
Talán az egész “Web 2.0” ( akármi is legyen az) legabszurdabb jelensége a ” Snakes on a Plane” című film, illetve a körülötte kialakult kultusz.
A történet röviden: a rend hős őre (Samuel L. “Mace Windu” Jackson) egy szemtanút szállít, akit a csúnya gonoszok bérgyilkossal akarnak eltetetni láb alól. E szakértő a legjobb módszernek azt találja, hogy mérges kígyókat enged szabadon egy transzkontinentális repülőjáraton. (Igen. Mindenki más is hangosan röhögött.)
A közröhejből hamarosan camp kultusz lett, amit lassan a készítők is felismertek. Amikor a komolyabbnak tűnő “121-es járat”-ra változtatták volna a címet, Jackson azzal fenyegetőzött, kilép—hiszen épp a cím miatt vállalta el a szerepet. Lol. A “rajongók” visszajelzései alapján tavasszal több jelenetet újraforgattak, s nemrégiben pályázatot hirdettek a TagWorld közösségi oldalon: a zenészek dalaikkal nevezhetnek, a felhasználók pedig szavazhatnak, melyik legyen a film betétdala. Itt egyébként a remekbe szabott előzetes reklámfilm is megtekinthető.
Most a Media Orchard azt írja, a nagy légitársaságok egy napilapban voltak kénytelenek válaszolni arra a körkérdésre, szállítanak-e kígyókat?!
A tanulság, már ha fogalmazhatok így. jó ideje mondom mindenkinek, aki (vesztére) meghallgat: lehet, hogy nem mindenki olvas ma blogokat, de a sajtó igen, s az érdekes vagy jól eladható témák előbb-utóbb a hagyományos médiába is bekerülnek.
Tényleg, vajon Malév-járatra vihetnék fel kígyót?
Majdnem hat év bejegyzései, havi bontásban.
Linkajánló
Kiváló prezentáció a marketing jövőjéről
Mikor és hogyan mondjuk nemet az ügyfélnek
Olvasd frissiben, ahol és amikor akarod. Az RSS csodája.
Ugorj be hozzájuk is:
