Persze nem az a típus, amiről a sajtóban olvasunk, hanem amelyiket az amerikai kormányzat fű alatt bűncselekménnyé minősítette.

Amikor céges blogokról beszélgetünk, az egyik első kérdés az, mit tehetünk az ellenzők, ellenfelek, ellenségek, versenytársak és egyéb elllenérdekelt felek negatív hozzászólásaival?

Andy Hagans, a Performancing blogger-kollektíva (és az azonos nevű Firefox kiegészítő fejlesztői) tagja arról ír, hogyan kezeljük a gyűlölködőket.

Szóval mit tegyünk az ilyen hozzászólásokkal? Töröljük? Válaszoljuk meg? Vitatkozzunk velük?

Meglepő válasz: az attól függ. 🙂 Első lépésként mindenesetre azt javasolnám, tegyünk közzé egy világos hozzászólási és moderációs politikát, majd tartsunk, tartassunk be. Amennyiben minden hozzászólót előre tájékoztatunk (mondjuk az űrlap felett egy kis dobozban), hogy a véleményét természetesen elmondhatja, az szent és sérthetetlen, attól még anyázni, alaptalanul vádaskodni, vulgáris mondatokat írni tilos, senki nem lepődik meg, ha/amikor törlünk egy hozzászólást.

Ha mégis, csak idézni kell a szabályokat.

A Rocketboom, egy napi rendszerességgel jelentkező háromperces, ingyenes video podcast nemrégiben bejelenetette, hogy árverésre bocsátja legeslegelső hirdetési csomagját. Az aukció most 15000 dolláron áll, bár még lehet licitálni. A MediaPoston megjelent update érdekes olvasmány.

The bidding, which started at $500, had reached $14,999.99, by Sunday. The eBay ad promises one million impressions minimum. The two top bidders, “Dave-Texas” and “FivePercentCard_com,” don’t appear to be brand marketers. Baron said he originally anticipated that the ads would sell for somewhere between $8,000 and $40,000, based on an estimate Internet expert Jeff Jarvis gave the company. BlogAds founder Henry Copeland, whose firm bid on the ad space but dropped out when the bidding topped $12,000, said the inventory’s value might be worth as much as $50,000. “Being the first advertiser on a cult show like this, with the ads actually being produced with Amanda, assuming that is the case, is worth a lot more than $15,000,” he said, referring to Rocketboom star Amanda Congdon. “An anal-retentive media buyer will get focused on the difficulty of verifying the viewership numbers, how many of the downloads are actually watched—and miss the novelty value and cult status of the show.”

Via BuzzMachine

Update: negyvenezer dollárt (kb. nyolcmillió forint), ennyit szánt rá egy obskurus cég, az ATM-eket gyártó és üzemeltető TRM. Állítólag már a következő heti is elkelt, a podszférában (létező kifejezés ez?) aktívan mozgolódó EarthLink Internet-szolgáltató vette meg. (Via Blogspotting)

A Figyelő eheti számában foglalkozik a PR-szakma talán legnagyobb, évről-évre visszatérő problémakörével (mumusával?), a hatékonyság mérésével. A számtalan módszernek, indexnek és eszköznek alapvetően kétféle típusa létezik: a megjelenések mechanikus, kvalitatív és kvantitatív elemzése, illetve a (piac)kutatási módszerek.

Ez utóbbi az, amire—legalábbis Magyarországon—ritkán látni példát, mivel a hazai viszonyok között marha drága. (Egy rendes kutatásra rámenne az átlag éves PR-költségvetés. Igen, ilyen alacsony az átlag.)

Pedig a mérés, az eredmények egyértelmű bizonyítása kulcsfontosságú—lenne. Csakhogy idő és pénz befektetését igényli, így egyik érintett fél, a megbízó és az ügynökség, sem szívesen költ mérésre, elemzésre.

Azért lássuk, miből élünk!

Az alapok: gyűjtés és elemzés

A legegyszerűbb, leggyakoribb eszköz (?) a sajtófigyelés gyűjtőmappa, szép magyar szóval clipping book. Kivágod a megjelenéseket, lefűzöd, fejlécezed (médium, dátum, esetleg auditált példányszám vagy olvasottság), átadod, s ideális esetben mindenki örül, milyen vastag a mappa. Mit tudtunk meg ebből? Semmit. Erre szolgál a médiaelemzés.

Elemezni sokféleképp lehet. A leggyakoribb szempontok a megjelenések mérete, a médium, médiatípus, rovat, szerző szerinti gyakorisága. Továbbra is a kvantitatív elemzésnél maradva értékesebb, és a marketingesek számára értelmesebb, ha a nyomtatott példányszám vagy olvasottsági adatok alapján kiszámoljuk az összes elvi elérést (főiskolai/egyetemi hallgatók, marketingesek és reklámosok számára reach vagy opportunity to see).

Szép, könnyen értelmezhető és tényleg hasznos grafikonokban összevethetjük az eredményeket a konkurenciáéval, és kiszámíthatjuk a médiazajból kihasított részesedést (share of voice).

Érték

Elterjedt módszer a reklámegyenérték-számítás, leánykori nevén AVE. A módszer egyszerű, de munkás: minden egyes megjelenést (jobb helyeken csak a pozitív, kizárólag az ügyfélről vagy versenytársáról szólókat) lemérünk, majd a médiumok árlistája alapján beárazunk. Utána egy cégről-cégre változó szorzóval (nálunk egy konzervatív hármas, de hallottam már nyolc-kilencet is) felszorozzuk, mivel a szerkesztőségi cikk hitelesebb, mint a hirdetés. (Ezen a reklámügynökség hajlamos megsértődni.) A módszer de facto szabvány, mégis sokszor vitatják.

Katie Paine, az azonos nevű elemzővállalat feje decemberben bemutatott egy izgalmas új, vitathatatlan, bár sajnos még munkásabb módszert, a PR Value Indexet. (Steve Lubetkin podcastjában is beszélt róla.)

A megjelenések kigyűjtése után átnyálazzuk őket, és kiválogatjuk azokat, amelyekben megjelent(ek) a kulcsüzenet(ek). Tovább szűkítjük a kört azokra a médiumokra, amelyek a briefben meghatározott célcsoport(ok)nak szólnak, majd az auditált példányszám/olvasottság alapján kiszámítjuk az összes elérést.

Most jön a trükk.

Tegyük fel, hogy az éves PR-költségvetés (ügynökségi díj, költségek, minden) összesen 20 millió forint. Az egyszerűség kedvéért tegyük fel, hogy az év során az összes (PR) elérésünk 40 millió volt. Könnyedén kiszámolhatjuk az egy elérésre jutó költséget: ha minden igaz, 0,5 Ft. A marketingesek szeretnek ezres elemszámmal dolgozni, úgyhogy váltsuk ezt át ezer elérésre jutó költségre: ez 500 Ft (cost per thousand, avagy CPM).

Most vegyük a reklámköltést (legyen 200 millió) és összes elérést (mondjuk tévé is van benne, legyen 100 millió, haha), számoljuk ki a CPM-et: 2000 Ft.

Vessük össze az azonos költséggel elért eredményt. A példa szerint 20 millió PR-költéssel 40 millió, 20 millió reklámköltéssel 10 millió elérésünk volt. A képlet:

PR eredménye : reklám eredménye = PR Value Index (PRV)

vagyis a példában a PR Value Index 4:1 a PR javára.

Természetesen ez a módszer sem tökéletes, hiszen nem minden megbízó hajlandó kiadni a reklámszámait. Konkurenciaelemzésre pedig teljességgel alkalmatlan, hiszen (normál körülmények között) sosem tudjuk, mennyit költöttek a versenytársak PR-re és hirdetésre.

Nekem azért tetszik. Remélem, hamar elterjed, és mindig legalább a példában kiszámított eredményt látok.

Kapcsolódó oldalak:

flickr fotó Konkurencia?, Szántó Balázs fotója.

A Duna Plaza tövében találtam, már az igazi one-stop-shop sem bírja a versenyt, az utolsó napokban úgy tűnik, már kötőjelre sem futotta…

A felirat: PR tanácsadás, Rendezvény szervezés, Grafikai tervezés, Kiadvány szerkesztés, Web designe (sic), Nyomdai kivitelezés

És persze: KIADÓ

Peter Caputa remekül összefoglalta, mivel (is) foglalkoztam az elmúlt két hétben.

Régen december közepe-végétől január végéig általában viszonylag nyugis időszak várt ránk—idén nem. Legyen elég annyi: teljesen crazy hónap volt a január. Ezért a súlyos lemaradás, amit igyekszem bepótolni.

Kezdetnek néhány apróság:

  • Az üzleti tanácsadócégek (ángliusul professional services, l. Amazon) guruja, David Maister ingyenes podcasttal igyekszik terjeszteni az igét: a tanácsadó is vállalat, amit illik—és kifizetődő—professzionálisan vezetni.
  • Szupermárkák találkozása: Bono, az American Express, a Converse, a Gap és Giorgio Armani szociálisan érzékeny megabrandet alapított Red néven, a bevétel/nyereség egy részét az afrikai AIDS-válság elleni harcra költik. Az igazi hír: a Financial Times címlapon hozta, a magyar (nyomtatott) sajtó meg sehol. Hja, nem sportszponzoráció. Talán ezért kevés kis hazánkban a cause related marketingkampány…
  • Zseniális podcastok, humor kategória: The Al Franken Show (vigyázat, liberális amerikai humorista!), French Maid TV, The Ricky Gervais Show (Karl hihetetlen), Tiki Bar TV.
  • A video podcastok (vodcastok?) tekintetében a tanulság: sex sells.

If you arrived here from Constantin’s blog, greetings—and an explanation is in order.

Unless you’re one of the (many) Hungarian expats, you will doubtless stare uncomprehendingly at most of the content on this page. This is normal, do not adjust your set. My goal with this blog is very specific: I want to collect and comment on news, opinions and other writing on and—dare I say it—educate Hungarian professionals, be they on the agency or client side, about PR and our new tools.

Alas, my hands are tied: there are hundreds (thousands?) of English-language PR blogs, but—as far as I know—only this one in Hungarian. That’s kind of my USP, so I’ll have to stick to it.

Again, thanks to Constantin for the mention!

Érdekes állatfaj a Newsvine (mától privát béta): a hagyományos és social médiát ötvözi a digg-féle közösségi szerkesztőelvvel, ráadásul még fizet is a (közösségi) szerzőknek.

Newsvine képernyőkép

Egyik oldalról (“Wire”) az AP, másikról (“Vine”) a felhasználók hírei olvashatók. A sorrendet az olvasók szavazatai határozzák meg, tehát elvileg a legérdekesebbek jelennek meg szem előtt, a hír-tőke (azaz a news vine) tövénél. A szavazáson kívül persze lehet hozzászólni is.

Mindenesetre a legérdekesebb jellemzője, hogy bárki indíthat “rovatot,” és a saját rovata bevételének legalább 90%-át megtarthatja. Az üzemeltetők szerint a 150-200% sem kizárt: piramisjáték-jelleggel a szerző által meghívott felhasználók bevételéből is kap 10-10%-ot (innen a 90%).

Némi sneak peek a “tovább” linken túl.

(tovább…)

Nem tudom, enyhe túlzás—és a folyamat végtelen, felszínes, már-már bulváros leegyszerűsítése—, hogy pont az elnöki blog vezetett volna a Sun újrafelvirágozásához (felkeléséhez?)… Mindenestre az biztos, hogy mindshare-ben sokat segített. Mindig mondom, hogy ma még sokszor nem is az igazi cél, a fogyasztóval való párbeszéd miatt kell blogolni, hanem mert a média vevő rá.

“In an interview for the Bacon’s Navigator, Sally Falkow writes that Jonathan Schwartz, President and COO of Sun Microsystems said that blogging had played a major role in the revitalization of Sun’s reputation. Sun has gone from the 99th to the 6th most popular server company, largely because it has embraced authenticity and transparency in its communication initiatives, according to the piece.”

Link: Micro Persuasion

A hét eleje óta Paul Holmes, a mértékadó Holmes Report alapító-szerkesztője is blogol. Már talált is egy csomó érdekes témát, például:

“…he looked into a future of supplying lawn mowers and snow blowers to Wal-Mart and saw a whirlpool of lower prices, collapsing profitability, offshore manufacturing, and the gradual but irresistible corrosion of the very qualities for which Snapper was known. Jim Wier looked into the future and saw a death spiral.”

“So Wier said no to Wal-Mart. He admits he sometimes second-guesses that decision: “I could go to my grave, and my tombstone could say, ‘Here lies the dumbest CEO ever to live. He chose not to sell to Wal-Mart.’”

Ma egy olyan nagyvállalatnál jártunk prezentálni, amelyik általában igen erős érzelmeket ébreszt az bloggerekben. (Nem, nem árulom el, melyiknél.) A javaslataink között szerepelt céges (iparági vagy termékközpontú) blogok indítása, illetve a blogok médiumként, a bloggerek újságíróként kezelése.

Két—jogos—kérdésük volt:

  1. Ki írja, ki válaszol a hozzászólásokra, mások bejegyzéseire?
  2. Mi a garancia, hogy az egész blog nem üt vissza, hogy nem csak egy újabb felület lesz az ellenzőik számára?

Az elsőre viszonylag egyszerűnek tűnik a válasz: a termékmenedzserek, termékszakértők. Igen ám, de mi van, ha egyrészt nincs rá idejük vagy legalábbis azt mondják—, másrészt nem tudnak (jól) írni? Hiszen nem az a munkájuk…

A második sokkal nehezebb. Hiszen ha nem engedélyezzük a hozzászólást, hol a dialógus, amiért az egészet elkezdtük? Ha meg engedélyezzük, ki és hogyan szűri ki a nyilvánvaló offtopic flame-eket, illetve mit szól az olvasó ahhoz, hogy a vállalat “cenzúrázza” a hozzászólásokat?

Nem tudom a választ, pedig szívem szerint azt mondanám, hogy igenis megéri beszállni az online párbeszédbe. Ha előre ki(be-)jelentjük, hogy a hozzászólásokat moderáljuk (nem cenzúrázzuk!), és csak a témába vágó, értelmes vélemények jelenhetnek meg, az író-olvasók megértik és elfogadják.

Persze akkor meg ott az elviselhetetlen mennyiségű adminisztráció.

Mit gondoltok? Mit javasolnátok?

Először is: megkésve bár, de boldog új évet!

A TypePad problémái miatt (ezzel már sokan foglalkoztak) kénytelen voltam szolgáltatót váltani, és ha már új szolgáltató, hát új blogmotor is.

A karácsonyi downtime szezon jó alkalomnak tűnt, és a processz viszonylag egyszerűnek látszott. (Már csak emiatt is gyanakodnom kellett volna!) Még akadnak problémák, a váltás minden, csak nem fájdalommentes. Dave Winer-nek nagyon igaza van.

Spanyolországban telelünk két hétig. Nem dicsekvésből mondom, hanem mert a beutazás ország- (vállalati) imázs vonatkázásáról írnék.

A reptéren ugyanis volt egy kis afférunk a biztonsági őrökkel. Végülis a mi hibánk volt, de mutathattak volna némi rugalmasságot, elvégre a turizmusból élnek, vagy mi.

Lényeg a lényeg, pár perces parázs vita után üvöltözsbe és lökdösődésbe torkollott a dolog, és amikor meg mertem kérdezni, vajon kötelező-e spanyolul beszélnem, és az én hibám-e, ha nem értem, mit hadovál, a biztonsági őr tört angolsággal közölte: “This is Spain, learn speak Spanish.”

Ez volt az első benyomásunk az országról. (Ugyan nem volt olyan nagyon nagy meglepetés, hisz jártunk már errefelé—annak ellenére, hogy a lakosság jelentős része félig rezidens angol, és mintegy 60 km bizonyos Gibraltár nevű brit gyarmat, unikumnak számít, ha valaki beszél idegen nyelvet.)

Node: amit mondani akartam, hogy a reptéri biztonsági őr gyakorlatilag az első helyi személy, aki fogadja az utazót, az angol (vállalati kontextusban) ezt customer facing employee-nak hívja. Milliószor hallhattuk, hogy az első benyomás a döntő—vállalatoknál ez a recepció, a telefonoskisasszony, vagy a keresekdő. (Bocs, ügyfélszolgálati képviselő!)

Elsősorban őket kellene tréningelni, akár az egészoldalas hirdetések rovására. Mert az ország- vagy vállalati imázs nem ott kezdődik.

Egyébként amióta megjöttünk, permanensen felhős az ég, most épp esik is—de még így is durván 20 fokkal melegebb van, mint otthon.

Ennek ellenére remekül érezzük magunkat, bár hiányzik az Internet. (A legközelebbi Intraweb-forrás ez a kis kávézó, ahol vagyok éppen.) Az eredeti szállodánkban lett volna Internet, de emberi hiba folytán egy másikba foglaltak nekünk szobát.

A biztonsági őr után már meg sem lepődtünk..