A zavarosban

Tíz év után elég dörzsöltnek hittem magam, de mivel először a mobilomon olvastam ezt az e-mailt, és az eBay-nek köszönhetően volt már hasonló tapasztalatom, majdnem bedőltem.

Pay Pal - Notification You have added cutter1@msn.com as a new e-mail address for your account. If you don’t agree with this e-mail and if you need assistance with your account, click here [kamu URL http ://www.google.com/url?sa=U&start=4&q=http://61.60.58.100/.www.paypaI.com/bin-cgi/webscr_cmd=_login-run] and process your login. Please do not reply to this e-mail. E-Mail ID: PP998787

Aztán persze rendes email-kliensben látszott, hogy kamu (mi mindenre jó a Google Pages!), de azért vigyázzatok!

A sajtóközleményről

Szóval végül mégis csak begyűrűzött kis hazánkba is Tom Foremski rantje, a sajtóközlemények “halálos ítélete”—Blumi remekül összefoglalta a lényegét.

Először is a csendes kisebbség védelmében: létezik még olyan, hogy jó sajtóközlemény. És ezt nem (csak) én mondom: hallottam már igazi régi vágású, komolyan dolgozó, nem csak kopipésztelő újságírótól is. Mert ilyen is akad.

Tény, hogy túlontúl sok sajtóközleményt bizottság ír—mielőtt a jogászok kiherélnék—, számtalan példát tudnék említeni, de minek? Ám ez nem a műfaj (eszköz, technika, nevezzük, aminek akarjuk) hibája, hanem a szakembereké. (Beleértve az ügynökségeket is, akik—tisztelet a kivételnek—nem állnak a sarkukra.)

Szóval mit tehetünk? Abban Foremskinek és Sztahanovnak is feltétlenül igaza van, hogy ez így nem mehet tovább, már csak azért sem, mert a túlcsavart, kiürített sajtóközlemények nem hatékonyak. Mondjuk kezdetnek választhatnánk más eszközt is a szőnyegbombázás helyett: meggyőződésem, hogy például egy rendesen megtervezett sajtóbeszélgetés (nem feltétlenül fotós interjú!), egy jó termékteszt (pláne a vezető hazai online médiumok egyikében, egyes iparágakban beleértve a blogokat is), sokszor többet ér, mint száz sajtóközlemény.

Röviden: célozni tudni kell. Annak mondjuk, írjuk, jelezzük füstjelekkel a híreinket, akiről tudjuk, hogy érdekli a téma. (Tanult amerikai kollégáim ezt mikro-kommunikációnak nevezték el. Én csak úgy hívom: PR.)

És ezt nem váltja ki egyetlen címkéző szolgáltatás sem—a kommunikátornak kell ismernie a médiát, vagyis a közvetítőket. Mert persze ez az egész blog-dolog arról szól, hogy a fogyasztó is egyre inkább médium.

Megjegyzem, Todd Defren megkísérelte a gyakorlatba átültetni Foremski ötleteit. Érdekes. De attól, hogy szétdarabolta, már jobb is? Illetve: előtte rossz(abb) volt?

Figyelem

Kedvenc RSS hírolvasóm, a NetNewsWire (csak Macre, 25 dollár) legfrissebb bétaverziójában érdekes új lehetőséget kínál: a hírcsatornákat “figyelem” alapján rendezi. (L. itt)

Minél gyakrabban nyitom meg az egy-egy csatornában megjelenő híreket, linkeket, minél gyakrabban jelölöm meg őket a “később elolvasnám” kis piros zászlócskájával, annál több figyelmet fordítok rá. Így a szoftver nem (csak) azt veszi figyelembe, melyik csatornákat jelöltem meg kedvencemként. Tehát abban segít, hogy prioritizálni tudjak, hogy a legértékesebb erőforrásomat, a figyelmemet hatékonyabban használhassam fel.

S hogy mi köze ennek a kommunikációhoz?

Ha jól tudom, Linda Stone használta először a continuous partial attention (azaz “folyamatos részleges figyelem”) világméretű népbetegség fogalmát. Egész nap milliófelé “figyelünk,” a reklámzaj, a munkahelyi és személyes/személyi technológia (e-mail, SMS, Blackberry, RSS, stb.)—ami eredetileg egyszerűbbé volt hivatott tenni életünket—folyamatos kapkodáshoz, túlhajszoltsághoz, felületességhez vezet.

Ezért mondom, hogy a legértékesebb erőforrásunk nem az idő vagy a pénz, hanem a folyamatos, teljes, megszakítás nélküli figyelem—még ha csak néhány másodpercre is.

Márpedig leginkább arra figyelek, ami érdekel—és a figyelmem véges. Tehát aki el akar adni nekem (terméket, szolgáltatást vagy magát), olyan üzenetet kell megfogalmazzon, amelyik engem érdekel. Nem az “átlagfogyasztót.” Nem a “mikroszegmenst.”

Engem.

Ha valakire odafigyelek (és nem csak időt töltök vele), az a legnagyobb érték, s végzetes lehet visszaélni vele. Mert aki egyszer a figyelmemet vesztegette, azzal többé valószínűleg nem foglalkozom.

És csak pár kattintás a konkurencia.

Na ez a legnagyobb baj a hagyományos marketingkommunikációval.

[Update 2006-04-09: Stowe Boyd a figyelemről, illetve annak hiányáról.]

Lapkiadók kontra mindenki más

Szóval úgy tűnik, a lapkiadóknak nagy nehezen sikerült megállapodást kicsikarni a médiafigyelő vállalkozásokból.

Régi történet, röviden a lényege az, hogy  a vezető (napi)lapok kiadói tavaly közölték: ejnye, nincs ez így jól, hogy a PR-ügynökségek, megbízók ahelyett, hogy pár száz példányban megvennék az újságot, médiafigyelő cégeket bíznak meg. Sőt, a róluk szóló cikkeket még köröztetik is, hogy minél több vezető, alkalmazott elolvashassa. Bizony. És hát ez az oka annak, hogy rohamosan csökkennek a példányszámok, hogy szegény napilapok kénytelenek bulvárosodni (bár az sem látszik működni), és a kiadóknak konkrétan évi félmilliárdos káruk/elmaradt hasznuk van.

Vagyis a magyar sajtó minden problémájára gyógyír, hogy az eddig ingyenélő médiafigyelők fizessenek, mint a katonatiszt. Hát, most majd fizetnek—illetve dehogyis:

“[A] szemlézőcégnek a kiadók összesen akár több millió forintos havi pluszdíjat számláznának ki, legalizálva írásaik felhasználását. Mivel a médiafigyelő cégek nem tudnának ekkora többletköltségeket “lenyelni” (eddig lényegében egy fillért sem fizettek a kiadóknak), az ostor alighanem a megrendelőkön csattan majd. Ezeknek egy része nem is tud a várható drámai árnövekedésről.” (Magyar Hírlap)

Kérek engedélyt rosszul lenni.

Tehát lássuk. A kiadók “akár cikkenként hatvan-száz forintot is kapnak majd a sajtószemlézést, sajtófigyelést végző cégekkel idén megkötött szerződések eredményeként,” cserébe elektronikus formában adják át a teljes szöveget a médiafigyelőknek, így azoknak nem kell szkenneléssel, újragépeléssel bajmolódniuk. Nagyszerű.

Csakhogy szegények, noha gyakorlatilag a munka 90%-át, a teljes humánerőforrás-költséget megspórolták (hadd legyek kicsit demagóg, tudom, hogy ez az egyezség “csak” a legnagyobb lapokra vonatkozik), képtelenek felvállalni a többletköltséget, így a megrendelők felé továbbítják azt.

A megrendelő (megbízó, ügynökség, stb.) mostantól nagyjából ugyanazt kapja, amit eddig (illetve nem, hiszen a legtöbbjüket sajnos elsősorban a centik, a fotó és az írás nagysága érdekli), csak pár százezerrel-millióval többet fizet a médiafigyelőjének, aki aztán tejel a kiadóknak. És ne legyünk naivak: mennyi idő kell ahhoz, hogy a többi kiadó is kierőszakolja ugyanezeket a feltételeket?

Akkor most kit is szívattak meg?

Mindegy, legalább nyugodtabban alhatunk: megmenekült a magyar sajtó, kis magyar Robin Hoodként jól kitolt az ingyenélő gazdagokkal. Most már csak a “szegényeknek” (gy.k. itt) kellene továbbadni a lét, vagy legalább egy részét. Via pollner

Céges blogok (már megint)

Visszaesőként megint a szokásos téma, ismétlem magamat (önplágium?), most épp egy kiváló MSM szakmai magazin számára. (Új elem a politikai blogolás, amivel eddig szándékosan igyekeztem nem foglalkozni.)

Myat Kornéltól kaptam az alábbi kérdéseket—és persze legjobb tudásom szerint meg is válaszoltam őket. Most meg közzéteszem.

(Félre: Biztos vagyok benne, hogy Kornél írásában értelme is lesz mindannak, amit összehordtam. Itt nem feltétlenül, de nyilván nem is fér bele minden a cikkbe, pedig. Lásd még: a nyilatkozó szándéka kontra az újságíró, szerkesztő szakmai megközelítése.)

Update (16:10): ugyan ezt még tegnap este írtam, azért jó PR-eshez illőn engedélyt kértem Kornéltól a közlésre (végülis az ő kérdései). Kb. 36 órája blogtalanul vagyok (sok a munka, kénytelen voltam prioritizálni, az előbb bekapcsolt hírolvasóm 497 új hír jelzett, mielőtt lefagyott…), csak most láttam, hogy Konrád és Nebojsa már felrakták a saját válaszaikat.

Magyarországon a cégvezetőkre nem jellemző, a Steve Jobs-hoz, Bill Gates-hez, hasonló karizmatikusság, főként a nyilvánosságtól elzártan, a háttérben tevékenykednek. A Marketing&Media következő számában egy összeállítást készítünk a cégvezetői, politikusi blogolás marketing és PR lehetőségeiről, buktatóiról. Kérjük a témában járatos szakemberként válaszoljon az alább feltett kérdéseinkre.

Continue Reading →