“Bloggerek a Wall Street-ben” redux

Megvolt a Business Class beszélgetése: Pintér Róbert (ITTK) moderálásával Bőgel György (CEU B-school és IT lábjegyzet), doransky, Novák Péter (kirowski, érdekes volt a hagyományos, hirdetői médiaszemléletet szembeállítani a bloggerekkel) és pollner próbálták elmagyarázni a (meglehetősen passzív) közönségnek, mik a blogok, hogyan és mire használhatók. Össz-vissz két kérdés volt (plusz én kétszer beledumáltam, a résztvevőktől még egyszer bocs…), igaz mindkettő jó:

  • Miben különböznek a blogok egy rendszeresen, naponta frissített honlaptól?
    Konszenzus: személyes hangvételűek, valaki (és nem “a cég”) írja őket, vannak bizonyos formai jegyeik, de igaziból vékony a határ.
  • Mit tehetünk, ha támadnak a bloggerek? Hogyan reagáljunk?
    Konszenzus: őszintén, nyitottan, válaszoljunk még azelőtt, hogy az “igazi” sajtó felkapná a témát. Doransky, Péter és pollner is említett néhány negatív (és pozitív) példát, meg a csapos (én) is közbeszólt (a sztenderdek: Cillit Bang, Sony BMG).

Péter egyébként felkérte a résztvevőket: ugyan tisztázzuk már, mi a különbség egy blog és egy fórum között. Azt hiszem, pollner hasonlata volt a legjobb (a fórum egy kocsma, ahol mindenki beszél mindenről, a blog pedig egy asztaltársaság, ahol valaki felvet egy témát, s a többiek is kifejtik a véleményüket). Talán a legérdekesebb Bőgel Gyuri egyik hozzászólása volt az (amerikai, természetesen) orvosi blogokról: igazi kollaboratív, tudásmegosztó, nyitott, oktatóblogok, ahol szakmai tippeket-trükköket közölnek orvosok, ápolók. (Itthon mikor lesz ilyen? Vagy legalább másmilyen?)

Én kicsit a praktikumot hiányoltam (igaz, általában a legtöbb konferenciából, előadásból hiányolom), a kifejezetten céges blogokról—kivéve persze a Lutz, Schwartz, Scoble példákat—valahogy kevés szó esett. (Talán mert az egész jelenség még a legtöbb kommunikációs szakembernek is magas. Novák Péter azért említett pár magyar marketingblog-példát, illetve hogy a hype miatt az ügyfelek érdeklődnek, mi ez az egész.) Ugyan nagyon élveztem az áttekintést, kommunikációs és szociológiaelméleti hátteret, de nem tudom, a többiek (a nem “blogszakmabeliek”) mennyire értették, mennyire tartották hasznosnak…

A kerekasztal—és utána a beszélgetések—visszatérő témái: most akkor mi is az, hogy blog, és megérti-e ezt az átlagember, bloghype, médiatúlkínálat, tudásmegosztás és információvisszatartás, blogger-elitizmus, és persze doranskyval kedvenc közös témánk, a “miről írjak, milyen mélyen?”

Ott volt még Petényi Márk (mark.hu) és veszig (things) is, bár utóbbi sajnos nem maradt pogácsázni… Sebaj, majd legközelebb!

Tiltani, tűrni, támogatni

Azt hiszem, a sajtót még nem szidtam (eleget).

A média a vállalatokhoz, (üzleti célú) támogatási tevékenységéhez való hozzáállását (tisztelet a kivételnek) illusztrálandó, rövid anekdota:

A Pharmavit mintegy kétszázmillió forgalmi értékű tápszerrel, vitaminnal támogatta a koszovói menekülteket. A kamionok indítására sajtótájékoztatót szerveztünk. Az egyik országos napilap riporterét fűzte kollégám:
— Küldtünk meghívót, olvasta is, akkor most várhatjuk-e?
— Nem megyek, mert ez valami aljas trükk. Biztos lejárt a termék szavatossága.
— Nem járt le, most jött ki a gyárból.
— Akkor is, így akarnak ingyenreklámot.
— Most komolyan, kétszázmillióból pontosan hány egész oldalt vehetnénk?
— …
— Ott lesz Dávid Ibolya, hivatalosan köszönti a frissen kinevezett koszovói konzult.
— Ja jó, akkor megyek. Két főt írjon fel, viszek fotóst is.

(Tavaly hallottam egyébként, hogy az egyik kereskedelmi tévénél az adományozás csak akkor hír, ha legalább 100 millióról van szó. Úgy is csak cégnév nélkül.)

A témáról lásd még: Somlyai Dóra a Kreatívban (ez speciel ingyenes).

Újabb érv amellett, hogy közvetlenül a fogyasztót kell megszólítanunk. Ja, jut eszembe: PR ≠  sajtókapcsolatok.

Köszönöm!

Szóhoz sem jutottam, tényleg. Nagyon köszönöm, pollner!

Igyekszem méltó lenni a megtiszteltetéshez, és nem belesni a tíz hét főbűn egyikébe: “Thou shalt post regularly.”

Napi linkek extra: karácsonyi ajándékötletek

Közeledik a Karácsony, itt az idő ajándékötleteket gyűjteni! Az öncélú linkgenerálás érdekében szubjektív javaslataim a hazai blogtér vezető képviselői (legalábbis akiket rendszeresen olvasok) számára, ABC-sorrendben:

Még pár, csak úgy:

Aki ismerte őket, bocs. Aki kimaradt, még több bocs, és respekt.

Az ügynökségek felelőssége

Úgy érzem, túl keményen fogalmaztam, ami a megbízói oldalt illeti, és nem hangsúlyoztam eléggé, mi lenne a szakma feladata, felelőssége.

Mert bizony válságban a PR-szakma. Belekerültünk egy ördögi körbe: a megbízó végrehajtói, sajtókapcsolati szerepre keres ügynökséget, az ügynökségek pedig erre ajánlkoznak. Persze, hogy nem veszik komolyan a tanácsadót, ha nem tanácsot ad, hanem változtatás nélkül kiküldi a (külföldről kapott, esetleg még ott is fordított) sajtóközleményt, aztán zaklatja az újságírót, hogy írja már meg.

Ami még rosszabb: ezt a munkát egy kisebb ügynökség, a kismillió frissen végzett PR-szakos, a PR Newswire vagy egy indiai (szlovák, román, ukrán) outsourcing-vállalat olcsóbban elvégzi, ráadásul nem kevésbé hatékonyan (bár ezzel nem sokat mondtam).

Mit tehetünk? Ne adjuk fel! (Vagy: adjuk fel—az ügyfelet. Ha nem megy a dolog, ne várjuk meg, amíg a megbízó mondja ezt.)

Kérdezni, javasolni, tanácsolni, ötletelni kell, még akkor is, ha állandóan falakba ütközünk—nagyon sok helyen van rá fogadókészség. Ahol nincs, ott úgysem maradunk meg sokáig—előbb-utóbb felvesznek valakit, akinek a bére alacsonyabb, mint az ügynökség számlája, de PR-szakon végzett, tehát biztosan ért hozzá. És a szörnyű az, hogy valószínűleg nem fogja rosszabbul csinálni, mint egy ügynökség…

(Interjúztattam olyan gyakornokjelöltet, aki kerek-perec közölte: a kedvenc hetilapja a Népszabadság(!). Volt olyan is, aki azt mondta: azért jár PR-szakra, mert a pénzügy nem érdekli. Ijesztő, de velük is versenyeznünk kell—mert nem vettük fel őket… Természetesen ma is vannak fiatal tehetségek, akiket meg kell találni és meg kell tartani. Márpedig ha csak follow-upot bízunk rájuk, hát, nem fog menni.)

Végül, ami a megbízókat illeti, létezik azért pozitív példa is.

  1. Több nagy (nagyon, nagyon nagy) vállalat is partnert lát az  ügynökségében, sőt, akár feladatkört, szerződést is módosít, hogy a tanácsadó kevesebb adminisztratív, és több stratégiai, kommunikációs, tanácsadói munkát végezzen.
  2. Néha hallom ügyféltől, hogy több ötletet, javaslatot várna tőlünk. Ilyenkor örülök is (még mindig látnak bennünk valamit!), meg görcsbe is rándul a gyomrom. Ha tényleg nincsenek új ötleteink, javaslataink, lehet, hogy feladtuk. Márpedig akkor semmivel sem vagyunk jobbak, mint bárki más.

Szeretem azt hinni, hogy jobbak vagyunk.

Nem akarok Indiába költözni.

Chief Blogging Officer?

Még mindig Kreatív Reggeli Gondolatok, de más téma.

Szabó Petrával és Szenes Gáborral beszélgettünk utána a médiafigyelésről, majd a blogokról. Gábor felvetette: ha egy A-listás blogger (Tomcatet említette) lekutyázza a termékedet, az legalább ugyanolyan hatásos, sőt, talán rosszabb, mint ha a hagyományos sajtó teszi. Mire észreveszed, már tíz-húsz blog és fórum átvette, aztán sok sikert a tűzoltáshoz… A kérdés tehát: mit tehetünk, hogy megelőzzünk, illetve kezeljünk egy ilyen helyzetet?

Én csak annyit mondtam: Robert Scoble.

Nem is olyan sokára (talán itthon is) eljön az az idő, amikor egyetlen komoly cég sem engedheti meg magának, hogy ne legyen valaki, aki figyeli a blogokat, majd hitelesen, szakértőként reagál, nem csak egy/a céges blogon, hanem a kommentekben is. Ez lesz az egyetlen feladata, gyakorlatilag 24 órában.

Nevezzük ezt a személyt chief blogging officer-nek. (Sajnos, mint egy gyors Google keresés elszomorított, nem én találtam ki a kifejezést. Sebaj.) Az “evangélista” (l. még: Guy Kawasaki) kifejezés itthon vélhetőleg komoly ellenállásba ütközne.

Adódott hát Petra és Gábor kérdése: na jó, de hogy győzöm meg a megbízót, vagyis hogy adom el neki a szolgáltatást? (Már ha nem saját alkalmazott a CBO, ami a vállalat szempontjából jobb megoldás. Egy ügynökség számára nyilván nem.)

“Ó,” mondtam, “ez még egyszerűbb. Az első komoly blog-válságuk után könnyű lesz.”

Miért nem kommunikálnak a vállalatok?

Javítások, kiegészítések pirossal.

Reggel a Kreatív rendezvényén kérdezte az egybegyűltektől Lőke András, miért van az, hogy az anyaországban egyébként nyitott, beszédes német, osztrák, brit vállalatok hazai leányai nem kommunikálnak?

A válasz, szerintem, kettős—és nem probléma, hanem tünet.

Egyrészt a legtöbb magyar vezető, és így a legtöbb vállalat, egész egyszerűen fél a sajtótól, és az ügynökségét (már ha van neki) villámhárítóként használja. Más(fél)részt pedig, mint a legtöbb sok hasonló témában (marketing PR, új eszközök), úgy áll hozzá, mint az egyszeri informatikus az IBM-hez: még senkit nem rúgtak ki azért, mert tőlük vásárolt…

A hazai vezetők egy igen nagy része (tisztelet a kivételnek) úgy tűnik, abból indul ki: jobb nem ugrálni, nem csinálni semmit, ami rizikós lehet, amivel ugyan (ő és a cég is) nagyot nyerhetne, de esetleg besülhet. Vagyis jobb nem mondani semmit az újságíróknak—már ha és amikor ők kérdeznek—, mert abból nem lesz (akkora) baj, mint ha esetleg olyat találna mondani, ami a hazai, vagy még inkább külföldi, főnökének nem tetszene.

Bezzeg, amikor azt szeretné(nk), hogy a központilag kiadott hír megjelenjen a sajtóban! (Magyarul: a HVG-ben és a Népszabadságban, esetleg még az Indexen. De ez már egy másik történet.)

Mérhetetlenül tisztelem az olyan ügyfelet, akinek—hogy profánul fogalmazzak—van vér a pucájában, aki kíváncsi a véleményünkre, meghallgatja (és meggondolja!) a javaslatainkat. Igyekszünk megbecsülni őket, s ezt remélem, ők is érzik.

Ez (mármint a megbízó-ügynökség viszony) volt egyébként a rendezvény másik fő témája, hiszen alapvetően meghatározza az ügynökségek és a sajtó kapcsolatát is. Mong Attila abszolút jól mondta: a hazai (nem csak PR-) tanácsadók nagy része szereptévesztésben van. Inkább bólogatójános, mint valódi tanácsadó, aki javasol, tanácsol, ellentmond. Meggyőződésem, hogy a PR-szakma feladata, mi több, felelőssége szólni, ha nem ért egyet a megbízójával. Hiszen két ügyfelünk van, mondhatnók, két tűz között vagyunk: nekünk kell közvetítenünk a megbízó és a sajtó között. (Megjegyzem, sokszor ez utóbbi is hibás, netán téved, vagy egyenesen rosszindulatú. Nem egyszerű a dolog, de legalább bonyolult.)

De.

A kettő közül csak egy fizet, és hát a piacból élünk, vagy mi. Alas, therein lies the rub: a (magyar) piac egyre inkább arrafelé megy, hogy a PR-ügynökség csak végrehajtson, és ne ugasson vissza. (Megint: tisztelet a kivételnek. Mert van sok, talán elég. A helyszínen végzett informális kutatásom körkérdés alapján az arány ma, Magyarországon, nagyjából fifty-fifty.)

Pesszimista lennék? Lehet. Pedig nagyon jó hangulatú rendezvény volt, köszönet a szervezőknek, résztvevőknek. Csak egy dolgot sajnálok: épp az a fél nem volt ott, aki talán a legtöbbet okulhatott volna belőle.

Az átlag magyar megbízó.

ui, 18:51 (disclaimer-féle)

  • Ha általánosságban beszélünk, óhatatlan, hogy olyat is mondunk, írunk, ami az egyes esetekre nem igaz. Akinek nem inge, ne vegye magára! Megbízó, újságíró, tanácsadó sem.
  • Szerencsés vagyok, a mi ügyfeleink a "nem-átlagos" megbízók közé tartoznak. Kíváncsiak a véleményünkre, tanácsainkra, meghallgatnak, aztán legfeljebb nemet mondanak. Itt, ma az is valami.
  • Rohadtul fáj a fejem, tehát ingerlékeny vagyok. Ezért (is) a rant. Meg rég bennem volt.

Nem említem a z-betűs szót*…

*Gyk: itt.

…de újra él (többé-kevésbé) az ős-archívum (2002-2004). Nem feltűnő, csak a kategóriaoldalakon, no meg az archívum menüpont alatt, itt. —>

Sok mindennek nevezhetném, de az “egyszerű menet” nem lenne találó megfogalmazás. Hadd fogalmazzak hát úgy: elég körülményes folyamat volt. Ráadásul sajnos kb. fél év nincs is meg (így jár, aki nem készít rendszeres backupot, és közben behal a tárhelyszolgáltatója…)

Szóval a folyamat:

  1. Nagy nehezen előkaparni egy működő pMachine Pro backupot.
  2. Izzítani a MySQL-t, import.
  3. Karakterek rosszul jelennek meg (hogy fulladna meg, aki a százhetvennyolcféle kódolást kitalálta! Miért kellett évtizedeket várni az Unicode-ra?)
  4. Játék a betűkkel (SubEthaEdit).
  5. Második Harmadik Negyedik Ötödik próbálkozás: siker!
  6. Izzítani az ExpressionEngine-t, import.
  7. Nagy nehezen előásni hozzá egy Movable Type-barát exportsablont, export, teszt, export, teszt, rinse, repeat.
  8. Importálni a TypePad-be
  9. …és kész!

Remélem, megérte…

Napi linkek 2005-11-21