Úgy érzem, túl keményen fogalmaztam, ami a megbízói oldalt illeti, és nem hangsúlyoztam eléggé, mi lenne a szakma feladata, felelőssége.
Mert bizony válságban a PR-szakma. Belekerültünk egy ördögi körbe: a megbízó végrehajtói, sajtókapcsolati szerepre keres ügynökséget, az ügynökségek pedig erre ajánlkoznak. Persze, hogy nem veszik komolyan a tanácsadót, ha nem tanácsot ad, hanem változtatás nélkül kiküldi a (külföldről kapott, esetleg még ott is fordított) sajtóközleményt, aztán zaklatja az újságírót, hogy írja már meg.
Ami még rosszabb: ezt a munkát egy kisebb ügynökség, a kismillió frissen végzett PR-szakos, a PR Newswire vagy egy indiai (szlovák, román, ukrán) outsourcing-vállalat olcsóbban elvégzi, ráadásul nem kevésbé hatékonyan (bár ezzel nem sokat mondtam).
Mit tehetünk? Ne adjuk fel! (Vagy: adjuk fel—az ügyfelet. Ha nem megy a dolog, ne várjuk meg, amíg a megbízó mondja ezt.)
Kérdezni, javasolni, tanácsolni, ötletelni kell, még akkor is, ha állandóan falakba ütközünk—nagyon sok helyen van rá fogadókészség. Ahol nincs, ott úgysem maradunk meg sokáig—előbb-utóbb felvesznek valakit, akinek a bére alacsonyabb, mint az ügynökség számlája, de PR-szakon végzett, tehát biztosan ért hozzá. És a szörnyű az, hogy valószínűleg nem fogja rosszabbul csinálni, mint egy ügynökség…
(Interjúztattam olyan gyakornokjelöltet, aki kerek-perec közölte: a kedvenc hetilapja a Népszabadság(!). Volt olyan is, aki azt mondta: azért jár PR-szakra, mert a pénzügy nem érdekli. Ijesztő, de velük is versenyeznünk kell—mert nem vettük fel őket… Természetesen ma is vannak fiatal tehetségek, akiket meg kell találni és meg kell tartani. Márpedig ha csak follow-upot bízunk rájuk, hát, nem fog menni.)
Végül, ami a megbízókat illeti, létezik azért pozitív példa is.
- Több nagy (nagyon, nagyon nagy) vállalat is partnert lát az ügynökségében, sőt, akár feladatkört, szerződést is módosít, hogy a tanácsadó kevesebb adminisztratív, és több stratégiai, kommunikációs, tanácsadói munkát végezzen.
- Néha hallom ügyféltől, hogy több ötletet, javaslatot várna tőlünk. Ilyenkor örülök is (még mindig látnak bennünk valamit!), meg görcsbe is rándul a gyomrom. Ha tényleg nincsenek új ötleteink, javaslataink, lehet, hogy feladtuk. Márpedig akkor semmivel sem vagyunk jobbak, mint bárki más.
Szeretem azt hinni, hogy jobbak vagyunk.
Nem akarok Indiába költözni.