Szóval a hétvégén végignyomtam a Frozen Throne-t, már az eredetinél is kellemes meglepetés volt, hogy a lemezen egyszerre megtalálható a PC mellett a Mac verzió is. (Közben azért püfölöm a BloodRayne-t is, aminél külön {kár}örömre adott okot, hogy Mac-re előbb jött ki, mint PC-re )

Erős a sztori, jók az új hősök és egyéb egységek, szóval nagyon egyben van, érdemes pénzt és időt invesztálni rá. Persze a rajongóknak ez magától értetődik…

Néhány további gondolat alább, komoly spoilerekkel fűszerezve!

Jól van, figyelmeztettelek, spoilerek alább!

Lássuk szép sorjában: a legérdekesebb általános trend, hogy — nyilván a piackutatók felméréseire alapozva — az eleve sötét sztoriban majd mindenki a könnyebb, sötét utat választja. Ez alól két kivétel van — bár ki tudja? Igaziból nem derült ki egyértelműen, Jainának mi köze a Thrall és az orkok (lényegében és meglepő módon az egyetlen tisztán pozitív hős illetve faj) elleni emberi támadásokhoz… Mindenesetre nagyon várom az ork bónuszkampány állítólag a közeljövőben ingyen letölthető második és harmadik fejezetét!

Szóval a könnyebb út… Már nincs fekete-fehér — mindenki szürke. Maiev Shadowsong elf börtönőr mindent feláldoz az Illidan elleni bosszúhadjárat kedvéért. Sylvanas, az elfből Dark Rangerré változott, immáron élőhalott Dark Lady úgy tűnik, új frakciót hozott létre a Démonlordok között, a következő részben nyilván komoly szerepe lesz még. Aztán ott van persze Arthas, aki a Warcraft 4-ben nagyon kemény ellenfél lesz, tekintve, hogy elfoglalta a címbeli trónt…

A legérdekesebb karakter Illidan Stormrage, illetve a rá sokban hasonlító Kael”™thelas, a Vérelfek vezetője. Mindketten mágia-függők (mármint addiktok), ezért kerülhetnek a csúnya gonoszok hatása alá. Gondolom, az utóbbival még találkozunk, az előbbivel — az utolsó filmecske alapján — biztosan nem.

Komolyan nem értem az Informatikai és Hírközlési Minisztériumot… Miért kell közpénzen, a szokásos reklámblokkban, tehát nyilván a szokásos médiaáron, nem “társadalmi célú hirdetésként” nyomatniuk azt a szpotot? (Az csak hab a tortán, hogy maguk a hirdetések hihetetlenül semmitmondóak, ellenszenvesek, és eléggé céltalanok is…)

Nyilván nem látok bele a fejükbe, a büdzséjükbe és a kampányterveikbe, lehet, hogy a 10%-os TCR tarifát fizetik csak, de akkor is. Mit akarnak elérni? Hogy többen internetezzenek? Akkor talán az Internet-szolgáltatókkal kéne együttműködni (MINDDEL, és nem csak a szokásos kedvencekkel). Mondjuk létrehozhatnának egy tisztességes diákcsomagot ahelyett, hogy az absztrakt kiállításon élete végéig a megoldást kereső Ms. Bean-t mutogatják a tévében meg a nyomtatott sajtóban…

Kicsit kiegésztettem a JavaScript/DHTML guru David Lindquist karakter-átkódoló szkriptjét (az eredeti és a leírás itt van), ami szép, formás, nyomdai idéző-, kötő- és gondolatjelekre cseréli a szövegdobozba beírtakat — minden igényes bloghoz és blogmotorhoz ideális.

Az én verzióm a megfelelő kódokra (ő és társai) cseréli le az ő, Ő, ű, Ű karaktereket is, így a legtöbb böngészőben helyesen jelennek meg.

Használati utasítás Dave oldalán, a magyar igényekhez igazított verzió pedig itt vár rád volt.

Két, magát nevetséges módon “underground-nak” nevező igen-igen mainstream banda nem hajlandó az iTunes Music Store-ban megjelenni, mert “nem akarnak hozzájárulni az album, mint formátum eltűnéséhez” azzal, hogy az iTMS egyesével is letölthetővé teszi a dalaikat. Ez afféle önkritikaként is felfogható, ugyanis így nem kellene megvennünk a lemezeiket egy-egy, épp hogy hallgatható slágerért — tehát kevesebbet keresnének szegénykéim.

Természetesen a Metallicáról és a Red Hot Chilli Peppers-ről van szó. Állítólag a Linkin Park is húzza a száját — juj, de alternatív! Nem érdemelnek linket.

Azt mondják, a Web igazi úttörői az erotikus (juj, majdnem azt írtam, pornó!) és hasonló, gyakran jogilag legalábbis megkérdőjelezhető eredetű tartalmat (ismertebb nevén warez) kínáló oldalak. Elsők voltak az ellenszenves, lelőhetetlen felugró (popup) reklámablakok, a hitelkártyás fizetés, és a streaming videók terén, és most kis hazánk élelmes husifotó-dílerei az olcsó, hitelkártya nélkül is használható, fizetős tartalomban is nyomulnak vadul.

(Külföldi példa az utóbbi kategóriára: a Carracho fájlcserélőn egyre több emberke kér PayPal-átutalást azért, hogy az egyszeri júzer csatlakozhasson a gépéhez, és kedvére warezeljen — ami persze csúnya, csúnya dolog! Mármint a warez. Meg a pénzes hozzáférés is.)

Az persze megérne egy külön szociológiai elemzést, mikor s miként vált társadalmilag elfogadottá a — gyakran inkább nőgyógyászati, mint átlagfelhasználói érdeklődésre számot tartó — “erotikus” képek-filmek kultúrája, valamint az iparág sztárjai. (Egy éve ki gondolta volna, hogy “az ország tesztjében” [nem, nem HIV-teszt! ;)] Michelle Wild gigamegasztár, vagy mi, főszerepel? Félreértés ne essék, minden tiszteletem az övé, de akkor is.)

De vissza mai témánkhoz. Szóval SMS-fizetés. A dolog lényege, hogy az ember bizonyos hozzáférési időért (egy nap, egy hét, egy hónap, egy emberöltő) cserébe küld egy simlist a megadott 06-90-es számra, mire válaszul kap egy kódot, amivel kedvére garázdálkodhat. Ez a sekély kéj (alsó hangon) kb. 200 forintba kerül pro diem, amin a távközlési, a fizetési és a tartalomszolgáltató osztozik — nyilván nagyjából 40-30-30% arányban. A felhasználó meg felhasznál, és összenyálazza a monitort.

A kérdés csak az: vajh mikor jut el a módszer az átlag médiumhoz? Más szóval: mikor lesz az Index is emeltdíjas SMS ellenében elérhető, az idegesítő és tökéletesen értelmetlen (0.3% clickthrough? Ugyan, kérem!) reklámbigyók értékesítése és megjelentetése helyett? (Reméljük soha…)

Vagy lesz-e igazi micropayment rendszer, amivel a felhasználónak csak az őt valóban érdeklő hírek-cikkek elolvasása után kell fizetnie kicsiny összegeket — mondjuk 5, maximum 10 forintot? Elvégre azért micropayment…