Tudatosan, hosszú távú stratégiával gondoskodott róla, hogy megelőzzön egy, a vállalatot megrendítő válságot, s műve, az Apple túlélje őt magát.

1997-es Wired címlap: PrayA tegnap reggeli tweet után nem igazán volt időm hosszabban is kifejteni a dolgot. Lehet, hogy Steve Jobs lemondása váratlannak tűnik, de valójában egy legalább két, de inkább öt éve zajló, hihetetlenül finom, tervezett, tökéletesen végrehajtott issue management program következő (és még mindig nem vég-) állomása.

A tények ismertek: 2004-ben egészségügyi okokból szabadságra ment, mivel ritka hasnyálmirigyrákkal műtötték. Kisebbfajta botrányt okozott, hogy a cég csak az operáció után tájékoztatta a közvéleményt (vagyis a részvényeseket) betegségéről. A lábadozás alatt, egy hónapig Tim Cook operatív igazgató helyettesítette, az azévi (utolsó) párizsi Apple expo-n pedig Phil Schiller termékmarketing-igazgató tartott nyitóelőadást, ő mutatta be az amúgy igen fontos terméket, az iMac G5-öt is. Talán már ekkor elkezdtek az utódlásról gondolkodni.

Annyi bizonyos, 2008 nagyon fontos év volt, minden bizonnyal ekkor dolgozták ki a Jobs romló egészségi állapota miatt egyre sürgetőbb, bár egészen hajnalig minimalizált, sőt, időnként letagadott utódlási tervet. (tovább…)

A tegnapi vörösiszap-katasztrófa kommunikációs (nem) kezelése kitűnő iskolapéldája annak, hogyan nem szabadna egy válsághelyzetre reagálni. Éppen ezért rengeteget tanulhatunk belőle.

Kolontáron már takarítják az utcákat. Fotó: INDEX - Nagy Attila A tegnapi vörösiszap-katasztrófa kommunikációs (nem) kezelése kitűnő iskolapéldája annak, hogyan nem szabadna egy válsághelyzetre reagálni. Éppen ezért rengeteget tanulhatunk belőle. Alább néhány alapvető jótanács, hogy azt ne mondjam, szabály.

1. Legyen válságkommunikációs terved! Sokkal egyszerűbb egy olyan helyzetet kezelni, amit már végiggondoltál, amire felkészültél, netán kész dokumentumsablonok is léteznek. Ez persze nem mindig lehetséges, jelen esetben az Indexnek név nélkül nyilatkozó vegyészmérnök még nem hallott hasonló katasztrófáról. Az viszont biztos, hogy egy délután alatt össze lehet állítani egy listát a legvalószínűbb kockázatokról.

2. Igyekezz mielőbb megszólalni! Lásd a tegnapi és mai sajtómegjelenéseket. Ha a cég elérhetetlen, nem nyilatkozik, még egy rövid holding statementet sem ad ki, könnyű ráhúzni a vizes lepedőt. A tegnap délutáni fotósorozatok és az esti híradók végérvényesen meghatározták a lakosság (és a többi érdekelt, a politikusoktól kezdve, a vevőkön át a beszállítókig) rendkívül negatív percepcióját. Innen iszonyú nehéz, szinte lehetetlen visszajönni ““ ahogy a BP példája is mutatja.

3. Első az ember! Ilyen esetben a minimum, hogy egy rövid nyilatkozatban ki kell fejezned együttérzésedet a sérültekkel, a halálos áldozatok hozzátartozóival. Persze az ártatlanság vélelme mindenkit megillet, nem muszáj azonnal teljes felelősséget vállalni, ha elképzelhető, hogy más a hibás. Azt viszont mindenképpen el kell mondani, hogy a szervezet belső vizsgálatot indított és mindenben együttműködik a hatóságokkal. Ezt ajánlatos a vállalati honlapon is közzétenni, nem szerencsés, ha ott (is) mélyen hallgatsz egy ilyen országos érdeklődésre számot tartó eseményről, és az odalátogatók csak (egy-két hónapos) vállalati híreket találnak. Ennek még a jogtanácsoson is át kell jutnia. Erről jut eszembe:

4. Ne hagyd, hogy a jogászok diktáljanak! A vállalati jogász elsődleges célja, hogy minél jobb jogi helyzetet teremtsen, minimalizálja a várható költségeket (bírságok, a kártérítések és a kárelhárítás összege). Vagyis mindent megtesz azért, hogy a szervezet a lehető legkevesebbet kommunikálja: ha nem mondanak semmit, azt nem lehet félreérteni, s biztosan senki nem szólja el magát. Ez rövid távon, gazdasági szempontból még érthető is lehet, de garantálja a hosszú távú reputációsérülést.

5. Legyen szóvivőd! Válsághelyzetben a vezetők legfontosabb dolga, hogy megoldják a krízist. Ha a katasztrófa elhárításával vannak elfoglalva, valószínűleg egyszerűen nem érnek a sajtóval foglalkozni. Erre találták ki ugyebár a szóvivőt. Természetesen vannak olyan esetek, amikor elkerülhetetlen, hogy előbb-utóbb az első számú vezető is megnyilatkozzon ““ például egy ilyen méretű havária esetén. De nem feltétlenül azonnal: a gyors, elsődleges kommunikációt a szóvivő intézheti. (Amúgy vajon van-e a cégnek pr-ügynöksége? Ha nincs, most vadul keres-e, illetve a tanácsadók keresik-e őket? Gyanítom, hogy a válaszok nincs, nem, illetve igen, de “most nem érünk rá ezzel foglalkozni, hiszen válság van!” Persze ugyanilyen érdekes, hogy magára valamit is adó ügynökség elvállalná-e a feladatot, amikor nyilvánvalóan őket okolják majd a korábbi hibákért is, illetve rajtuk ragad, hogy “volt valami kabátlopásos ügyük…”)

Miért fontos?

Mindez elsősorban az érintettek reakciója, véleménye, azaz a reputációd miatt fontos. Ha rosszul kezelsz egy ekkora válságot (egyébként nagyon nehéz jól kijönni belőle), leolvad márkádról a zöld máz, engedélyeket, megrendelőket veszíthetsz, hovatovább büntetőjogi következményekkel is számolnod kell.

Nem egyszerűbb mindezt megelőzni, mint hónapokig, évekig inni a levét?

Szombaton kríziskommunikációs órát tartok a BKF másoddiplomás pr-képzésén. Biztos vagyok benne, hosszan beszélgetünk majd a tegnapi esetről és tanulságairól.

Adalék: az MTI épp az előbb, kedden 11:40-kor hozta le a cég közleményét — ami a vállalati honlapon amúgy (még) nem szerepel.

Vonatkozik-e a "médiaalkotmány" a blogokra és blogszolgáltatókra? Kötelezhetünk-e válasz közlésére egy bloggert, kötelezhetnek-e minket erre?

AZso fotója a ParlamentrőlA “médiaalkotmány” múlt héten benyújtott tervezetének több pontja is megkönnyítheti a vállalati kommunikációs szakemberek munkáját — itt elsősorban a válaszadási jogra és a közzétételhez való hozzájárulás visszavonására gondolok. Persze a szöveg számtalan lehetőséget ad a (teljesen rossz értelemben vett) spin gyakorlására, lásd még tényszerű közlések cáfolata, vagy éppen a “terhelő vallomások,” vagyis on the record elszólások, szerencsétlen fogalmazások visszavonása, letiltása. A legizgalmasabb kérdés mégis az: a válaszadási jog kiterjed-e a blogokra, a közösségi médiára? (tovább…)

Így készült a Share közösségimédia-közlemény szolgáltatás -- így készíthetsz Te is magadnak

Kis magyar közösségimédia-közlemény (aka SMR, lásd még itt, itt és persze itt) szolgáltatást készíteni nem nagy dolog — és bár távolról sem vagyok programozó, mivel pont volt egy hosszú hétvégém, bütyköltem egyet. 🙂 Íme a Share, a Noguchi Porter Novelli ingyenes, szabadon hozzáférhető, önkiszolgáló szolgáltatása. A forráskódot pár nap reszelés múlva ingyen letölthetővé teszem, virágozzék ezer virág. (tovább…)

Bejött: tényleg bővült a válságkommunikáció, a lobbi és az integrált/digitális pr. Tévedtem: CSR. Jövőre ugyanez?

Lassan közeledik az év vége, bár persze nagy (mi több, egyre nő) a hajtás. Ilyentájt sokan ellenállhatatlan vágyat érzünk, hogy számot vessünk, és persze belenézzünk a kristálygömbbe, megpróbáljuk kitalálni, mit hoz a következő esztendő. Engedtessék meg nekem, hogy kiéljem ezirányú indíttatásomat. (tovább…)

Egyre több olyan hallgatóval találkozom, aki azért tanul pr-t, mert gyakorlati tapasztalat nélkül kinevezték péeresnek. Hogyan kezeljük őket mi, ügynökségi szakemberek?

Túlterhelt hallgatóNéhány éve tanítok a BKF pr-másoddiplomás képzésében, s az utolsó két félévben feltűnt egy nagyon érdekes jelenség. Egy-egy tárgyat adok le a második és harmadik féléves hallagtóknak, előbbieket mindig megkérdezem, mivel foglalkoznak, illetve miért pont a pr-szakirányt választották?

Egyre többször az a válasz, hogy “kineveztek pr-menedzsernek, és tanulni akarok a szakmáról.” Többen mondták, hogy a munkaadójuk iratta be őket — a kinevezés után. Amúgy minden osztályban van gyakorló ügynökségi péeres is, illetve több (jellemzően önkormányzatnál dolgozó) hallgató, aki nyíltan megmondja, hogy pályaváltást fontolgat.

Az érdekesebb kérdés, hogy mi, pr-ügynökségek, mihez kezdjünk az első csoporttal? HIszen bármikor lehet, hogy az ügyfél képviseletében olyan valakivel kell tárgyalni, dolgozni, akit megtettek péeresnek, de (legalábbis korábban) nem tanulta, nem művelte a szakmát? Képezzük, “tanítsuk” őket? Igyekezzünk terelgetni, vezetni (és nem megvezetni!) őket?

Mert nyilván nem viselkedhetünk, dolgozhatunk velük úgy, mint egy, mondjuk tíz éves gyakorlattal rendelkező ügyféllel.

Szerintetek?

A pr-tevékenység mérhetősége most mindennél fontosabb. Hasznos-e, vagy éppenséggel árt a legelterjedtebb módszer, a reklámegyenérték-számítás?

Young woman holding tape measureA brit PR Week múlt heti számában nagy sztorit szentelt a reklámegyenérték, ismertebb nevén AVE témakörének — ráadásul most nem is rejtették a “csak előfizetőknek” fal mögé. (Apró kitérő: elég vicces, hogy a szakmai hetilap elsősorban online portállá és havilappá avanzsál — legalábbis Amerikában —, erről Richard Laermer élcelődött egy sort, amúgy a szokásos élvezetes stílusában.)

Mértékadó magazinhoz illőn a lap egyáltalán nem igyekezett igazságot tenni, illetve alternatívát sem nagyon javasolt, csupán szakembereket idéz pro és kontra. (tovább…)

A korlátok hasznosak, rákényszerítenek, hogy bátrabb, kreatívabb légy. Digitális marketingkampány minibüdzsével a Facebookon (is) a Springfield divatmárkának.

Használd ki a korlátokat

Avagy, ahogy az ánglius mondja, “embrace your constraints.”

A korlátok hasznosak, arra kényszerítenek, hogy bátrabb, kreatívabb légy, kísérletezz, kicsit kilépj a komfortzónádból, tanulj, fejlődj. Digitális pr esettanulmány.

A feladat

  • A Springfield új tavaszi-nyári kollekciójának magyarországi bevezetése kuponkampánnyal.

Korlátok

  • Nagyon alacsony költségvetés (el sem hinnéd, mennyire)
  • Idő: a brief nem egészen két héttel a négynapos kuponbeváltási időszak előtt érkezett
  • A márka nem sérülhet: ez nem “akció,” különösen nem “leértékelés,” inkább egy kis figyelmesség a hűséges vásárlók számára
  • Ugyanakkor törzsvásárlói rendszer (még) nem működik
  • Végül, de nem utolsósorban: követhető, mérhető eredmény — a boltokban is

Kommunikációs és médiastratégia

A feladat viszonylag egyszerű, hiszen egy alapvetően kellemes dolgot (30% kedvezmény) kell mielőbb eljuttatnunk a lehető legtöbb fogyasztóhoz. Vagyis a termék jó, eladja magát, ha a kedves vásárló tud róla. (tovább…)

A jelen: ún. "pr-cikk" az Index címlapján. Ez a jövő is?

Ún. "pr-cikk" az Index címlapjánTalán nagy lemaradásban vagyok, de ma vettem észre, hogy az Index címlapját is elérte az ún. “pr-cikk” szindróma. Nem is az a lényeg, hogy a konkrét esetben az Indexről, illetve melyik hirdetőről van szó. Vélhetőleg az is megfelel minden vonatkozó szabályozásnak, hogy más háttérrel, alatta (apró betűs) “hirdetés” felirattal látták el. A továbbkattintó egyszeri olvasónak talán fura a “pr-íz,” a szerző neve (“Hirdetés”), a rovatmegjelölés (“Infó”), illetve hogy az oldalon nincs banner. Nem is ez a lényeg, hanem az, mit jelent ez a pr-szakma jövőjére nézvést?

Számtalanszor elmondtam, leírtam: nem szeretem, ha — vagyis inkább hogya fizetett írásokat pr-cikknek hívják. Persze ez egyéni szociális probléma, a jelenség nem új, ellenben szinte mindenütt ott van.

Pollner tavaly nyáron azt kérte (többek közt rajtam) számon, hol az x a marketing-, avagy reklámcélú blogokon. Akkor a hozzászólók egyetértettek: az olvasó nem hülye, el tudja dönteni, érdekes, hasznos tartalom vagy reklám jelent meg a monitoron.

Elválik, elválasztandó-e a kettő? Bizonyára. Van-e átmenet, olyan márkázott tartalom, amelyik nem csak (sőt, nem elsősorban) reklám, de nem is 100% tiszta tartalom? Persze, például a legtöbb szakmai, szakértői blog, vagy a Superbowlon leadott hirdetések. (Az a 3 millió dollár nem elsősorban a 30 másodpercnek, a több száz millió nézőnek szól, hanem a már hagyományos buzznak, on- és offline pr-nek.) Ugyanakkor az, hogy a — márkázott — tartalmunk önmagában is megáll, azt jelenti-e, hogy kikerülhetjük a (hivatalos) médiát? Ha tömegeket akarunk elérni, nem hinném.

Mi a tanulság? Fizessünk az unalmas tartalom megjelentetéséért? Nem, praktikusabb lenne nem unalmas, hogy azt ne mondjam, érdekes tartalmat előállítani. Persze az sem tuti recept, ahogy vélhetőleg az Index-címlap blogketrece sem.

Az unalmas tartalom akkor sem érdekel senkit, ha fizetsz érte. Lehet, hogy az egyszeri felhasználó egy jól megírt cím miatt odakattint (ahogy pl. én is), de biztosan nem olvassa végig.

Akkor meg minek?

Hat pr-terület, ami a gazdasági válság ellenére is bővülni, és négy, ami stagnálni vagy zsugorodni fog.

Nyakkendős úriember stratégiai vázlatot tart maga előtt“¦és négy, ahol stagnálást, netán csökkenést várok, szigorúan a pr-szakember szemüvegén keresztül. Hangsúlyoznám, hogy a listát kifejezetten közepes és (különösen) nagyvállalati kommunikációra állítottam össze, a kkv-szektorban nyilván más a helyzet ““ már csak a célközönségek mérete, összetétele miatt is. (Egyébként a kkv-területen érezhetően nő az érdeklődés.)

Vigyázat, a továbbiakban sarkos, kategorikus kijelentések várhatóak!

Bővülő szakterületek

A recept egyszerű: ami közvetlen, nyilvánvaló, rövid távú üzleti eredményt (árbevételt) hoz, maradhat.

  1. Válságkommunikáció — Egyrészt duh, másrészt a fenti tétel fényében picit kakukktojás, illetve fordított mechanizmus. Önmagában a válságkommunikáció talán nem hoz árbevétel-bővülést, viszont megakadályozza, hogy ““ mondjuk egy termékpánik vagy éppen bojkott miatt ““ drasztikusan csökkenjen a forgalom. Meg ugye senki nem szereti, ha negatív témával kerül a címoldalra.
    Arról pedig rég szeretnék írni, mennyire esetlenül kezelnek magyar vállalatok olykor több száz, több ezer fős leépítéseket, illetve hogyan kellene.

  2. Integrált marketingkommunikáció — Kevés az olyan kampány, amelyiknek “žlába van,” a klasszikus, vásárolt reklámfelületeken túl is képes tovább élni. Ez már most változik, elég sok olyan programot látok, amik vagy eleve pr-központúak (azaz az ötlet a pr-től jön, az ATL, média, digitális ügynökségek pedig erősítik), vagy legalábbis komoly, jól átgondolt pr-támogatást kapnak. Meglepetés: így hatékonyabb. (Azért persze minden résztvevőnek van mit tanulnia az integrációról.)

    Tangens, de azért a médiavállalkozások figyelmébe ajánlanám, hogy most aztán igazán nagy szükség lenne jó hírekre, könnyű, feelgood sztorikra — függetlenül attól, márkához köthetőek-e, vagy sem. A zemberek heteken belül megcsömörlenek a rossz hírektől, és hát azért mégis csak nekik kéne szóljon a híradó/napilap/magazin/portál. Érdemes lenne megpróbálni, akkor is nézünk-e tévét, olvasunk-e újságot, ha véletlenül nincsenek benne kifordult belek, sorozatgyilkosok és földönfutóvá lett szerencsétlenek.

  3. Digitális minden — Hatékonyság, mérhetőség, plusz szinte minden célcsoport a dróton lóg. Még szép, hogy az okos marketinges átcsoportosítja a büdzséjét! Hogy miért jó ez a pr-nek? Mert amióta szakma a szakma, a tartalomiparban vagyunk: ideális esetben fogyasztható, érdekes, hasznos anyagokat állítunk elő. Értjük a célcsoportot, tudjuk, miért, miről olvas (hall, lát) szívesen. Hatalmas lehetőségek vannak a márkázott tartalomban. Ráadásul a pr-ügynökség gyakorta alacsonyabb költséggel szállítja ugyanazt, amit egy klasszikus kreatív- vagy digitális ügynökség. (Persze nem vitatom el a speciális területeken meglévő szaktudásukat.)
    Ráadásul arról még nem is szóltam, a magyar szakma (ahogy az átlag magyar vállalat is) mekkora lemaradásban van digitális pr-ben a fejlettebb piacokhoz képest.

  4. Helyi/lakossági kapcsolatok — Ez főleg a (még így is várható) nagyberuházásokra vonatkozik, különösen a természetes környezettel kapcsolatos témákban. Nem kérdés, hogy például erőművekre, munkahelyekre (gyárakra) szükség van, de mindig akad, aki máshol, máshogy szeretné. (Erre — a politikától függetlenül — jó példa az Apollo gumigyár vagy jó néhány hulladékkezelési projekt esete.) A pr itt nagyon, de nagyon sokat számít: a kommunikációs szakembert arra képezték ki, hogy megértse az ellenérdekelt fél motivációját, és adresszálja a valódi problémát. Már ha lehet és/vagy érdemes, lásd még azokat a szervezeteket, amelyek mindenre csak azt felelik: nem!

  5. Kormányzati kapcsolatok — Itt akkora boom lesz, hogy csak na. Változó szabályozás, munkahelymegtartó támogatások, elkerülhetetlen mentőcsomagok (aka bailoutok). Minden fillérre szükség lesz, amit egy vállalat megkaphat, vagy nem kell befizetnie. Talán lesz helye a klasszikus, jól átgondolt és felépített, urambocsá’ hosszú távon, össztársadalmilag is hasznos ügyek érdekében végzett lobbinak.

  6. Mérés, elemzés — Megint a mérhetőség. Egyre nagyobb az igény, hogy bizonyítsuk: a munkánk hatékony, s igenis mérhető — nem csak reklámegyenértékkel. A szofisztikált marketing- (pláne kommunikációs) vezető tudja, hogy a pr jóval hatékonyabb, sokkal magasabb megtérülést mutat, mint más eszközök, de neki is bizonyítania kell a főnöke felé. A digitalizálódással ez valamivel könnyebb lesz, ugyanakkor merőben új eszközökkel és mutatókkal kell megismerkednünk, sőt, sokszor ki kell fejlesztenünk azokat. Azért a Procter & Gamble úttörő marketing mix modelljéhez hasonló kutatás idehaza nagyon meglepne, már csak az erőforrásigénye (konkrétan idő és pénz) miatt is.

Ahol stagnálást vagy visszaesést várok:

  1. Klasszikus vállalati kommunikáció — Márpedig ez elég nagy baj. Az igazán bölcs vezető nem a negyedév, netán az év végéig tervez: már azon töri a fejét, mi legyen, ha egyszer kilábalunk ebből a cseberből. És nem a veder felé veszi az irányt. Nem csak az értékesítésre kellene koncentrálni. Ha a cég megmarad, két, három vagy öt év múlva is ott lesznek ugyanazok a stakeholderek, akiket most esetleg feláldoz a rövid távú érdekek oltárán. Érdemes most befektetni a jövőbe — nem csak a szlogenek szintjén.

  2. “CSR” — Nem a valódi felelős vállalati magatartás, hanem az a vékony máz, amit sokan a “CSR” alatt értenek. Az egész témával szemben ambivalens érzéseim vannak: nyilvánvalóan van egy réteg, akit érdekel, hogy adott vállalat tisztességes, előrelátó legyen, vállaljon felelősséget a működése szűkebb vagy tágabb környezetére gyakorolt hatásáért. Tulajdonképpen ez minimálisan elvárható lenne.
    Ugyanakkor (nem csak itthon, világszerte) divat is, ami hamarosan elmúlik. Most különösen igaz lesz, hogy mindenki máról holnapra él, és magasról tojik arra, mi lesz holnapután.
    Persze ha egy ügy ma érinti… (A válságkommunikációról l. fentebb.)

  3. Környezetvédelem — A CSR-hoz hasonló helyzetbe kerül a környezetvédelmi kommunikáció is — most aztán tényleg csak az foglalkozik majd vele, akinek vagy szervesen beépült a működésébe, vagy rövid távú (azonnali) üzleti érdeke fűződik hozzá. (Mondjuk adó- vagy más kedvezmény, nagyberuházás, netán krízishelyzet…)

  4. Gerillamarketing — Bár ebben — sajnos, nem sajnos — nem vagyok biztos. Elég markáns véleményem van a legtöbb (főként hazai) ún. “žgerillamarketing” kampányról: vagy öncélúak, vagy simán olcsók, de legalább nem érnek el nagy tömegeket. Viszont ez is divat, a marketing szaksajtó (is) szereti. Nyilván létezhet objektíve jó kampány — ha láttok ilyet, szóljatok.

Ennyit arról, mit gondolok én

Most ti jöttök: kihagytam valamit? Túlzottan optimista, netán naiv vagyok, vagy épp cinikus? Írd le, alább a kommentdoboz.

Micsoda zseniális ötlet: a kaliforniai energetikai hatóság nem csak statisztikát vezet a lakosság áramfogyasztásáról, de [ki is értesíti a népet relatív energiahatékonyságukról](http://www.nytimes.com/2009/01/31/science/earth/31compete.html "Utilities Turn Their Customers Green, With Envy - NYTimes.com")!

Sacramento utility bill Micsoda zseniális ötlet: a kaliforniai energetikai hatóság nem csak statisztikát vezet a lakosság áramfogyasztásáról, de ki is értesíti a népet relatív energiahatékonyságukról! Az egyik legősibb motivációs eszközhöz nyúltak: ki hagyná, hogy a szomszéd fűje mellett a szomszéd maga is zöldebb legyen? Ki szeretne a havi számláján egy (vagy több) szomorú smiley-t látni? Tudni, hogy az összes szomszéd látja, mennyire (nem) környezettudatos, és kiszámolja, mennyi lehet a villanyszámlája? Fordítva meg: őszintén, ki ne szeretné, hogy a szomszédok mind rá irigykedjenek?

The district had been trying for years to prod customers into using less energy with tactics like rebates for energy-saving appliances. But the traditional approaches were not meeting the energy reduction goals set by the nonprofit utility”™s board.
So, in a move that has proved surprisingly effective, the district decided to tap into a time-honored American passion: keeping up with the neighbors.

Eddig érdekes, de itt a lényeg, a mérhető viselkedésváltozás:

When the Sacramento utility conducted its first assessment of the program after six months, it found that customers who received the personalized report reduced energy use by 2 percent more than those who got standard statements — an improvement that Alexandra Crawford, a spokeswoman for the utility, said was very encouraging.

Persze sokan megsértődtek, kifogásokat kerestek — pont mint mi, magyarok. (Ezért a frownie-k el is tűntek.) A legtöbben belátjuk a környezetvédelem, az energia- és hőtakarékosság fontosságát, de vajmi keveset teszünk érte. A szolgáltatók újabb és újabb eszközökkel próbálkoznak, lásd például az idén indult PET-palack és alumíniumdoboz-visszaváltási programokat. (Magam egyébként a bejelentés óta az amerikai filmekből ismert, bevásárlókocsiban doboz-hegyeket toló fedél nélkülieket vizionálok. Egyelőre alaptalanul.)

Ez úgy fest, működik. Vajon idehaza is bejönne?

(via: MailChimp blog. Igen, a cikk két hetes. Most jutottam hozzá, hogy írjak róla.)

Tippek-trükkök a sajtómunkások kezelésére "“ maguktól az újságíróktól.

Baby likes milk bottle, chicken leg not so muchJó, elsősorban a technológiai szakújságírókhoz ““ ha már némi feltűnést keltett a HWSW tippsorozata (1, 2, Szabolcs reakciója), lássunk egy konstruktív külföldi példát:

Rafe Needleman, a CNET Webware rovatának szerkesztője adott napi egy tippet péereseknek ““ legalábbis Karácsonyig. Idén ugyan csak három új tanáccsal jelentkezett, de a tegnapi kifejezetten zseniális.

UPDATE: Közben olvastam Rohit Bhargava két bejegyzését: amit minden péeresnek tudnia kell az újságírókról, és viszont.

Szóval azt még nem tudom, kijutok-e a Szigetre idén, de elindult (és esküszöm még ma frissül) a Coca-Cola csak a Szigeten kapható, fiatal magyar grafikus tervezte alumínium palackos különkiadását népszerűsíteni hivatott blog, hogy elkerüljem a többszörösen alárendelt, germanizmusoktól hemzsegő körmondatokat. (Legalább szenvedő szerkezet nem lett beleír... francba!)

Esztétánk izgatottan tanulmányozza a palackot

Szóval azt még nem tudom, kijutok-e a Szigetre idén, de elindult (és esküszöm még ma frissül) a Coca-Cola csak a Szigeten kapható, fiatal magyar grafikus tervezte alumínium palackos különkiadását népszerűsíteni hivatott blog, hogy elkerüljem a többszörösen alárendelt, germanizmusoktól hemzsegő körmondatokat. (Legalább szenvedő szerkezet nem lett beleír… francba!)

Van itt minden: sok szöveg, sok szép kép (a fotókért kösz Glázer Attilának), egy vicces videó (köszönet az Estiskolának), hamarost felkerülnek a pályaművek és az alkotók adatai.

Annak a néhány kollégának pedig, aki még nem unja, egy-két héten belül részletesen leírom a programot, az ötlettől az eredményekig.