Leah Culver le volt égve, de szeretett volna egy új MacBook Pro-t. (Ki nem?) Felajánlotta hát, hogy 150 dollárért egy négyzethüvelyk (valamivel kevesebb, mint 6,5 cm²) reklámfelületet biztosít a majdani számítógépen. Webkettes munkásként (az Instructables alkalmazottja) ugyanis hozzáfér közvetlen szomszédjuk, a Squid Labs lézergravírozó gépéhez, s gyakran járja San Francisco, illetve az öböl környékén lévő technológiai fellegváark irodáit, kávézóit.

Megkapta a notebook-ot, s most elkészült a gravírozás is — Web 2.0 ki-kicsoda néhány négyzetcentin. Ez a publicitás 150 dollárnál sokkal többet ér.

Pláne az Apple-nek, aki még ennyit sem fizetett érte. 🙂

A héten érkezett egy csomagunk a brit Amazontól, s volt benne egy kis képeslap a Save the Children alapítványtól. (Már a Karácsonyra készülnek.) Az egyik oldalon egy szőrös jak rajza volt, a másikon nagyon jól megírt szöveg arról, hogy vannak gyerekek, akiknek minden vágyuk, hogy egy jakot, tüsszentő elefántot vagy egy hónapra elegendő mennyiségű “valami ducit” kapjanak.

A szervezet ugyanis egészen újszerű módon gyűjt adományokat. Nyitottak egy online boltot, ahol harmadik világbeli gyerekeknek vásárolhatsz létfontosságú dolgokat. Például egy jakot, amelyik tejet ad, a szőréből ruha készülhet, s végül, ha már kiöregedett, jó ebéd lesz belőle. Vagy csiliporkészletet, amitől az elefántok tüsszenteni kezdenek — majd odébb állnak. Így nem tapossák le az amúgy is szegényes termést. Vagy egy hónapra elegendő mogyoróvajkészletet, ami csupa fehérje és szénhidrát, tápláló étel gyerekeknek.

Bármit veszel, pontosan tudod, hova kerül: az order tracking menüpont alatt nyomon követheted a vásárlást/adományt.

Szívszorító, milyen összegekről van szó: a mogyoróvaj egy hónapra 22 font, vagyis kb. nyolcezer forint. Tíz szúnyogháló 27 font, vetőmag 10, negyven darab (!) csirke vagy egy kismalac 25, hat kecske egy apa nélküli, csonka családba 55 fontba kerül. 13 font egy asztal, ami mellett négy kisgyerek tanulhat, 17 egy iskolai egyenruha, ami nélkül sok helyen be sem engedik őket az iskolába, így nem tanulhatnak. 53 fontért, vagyis nagyjából húszezerért felszerelhetsz egy falusi iskolát: tankönyvekkel, tollal-papírral.

Lehet adományokat gyűjteni és adományozni egy százalékkal, postai csekkel, telefonos zaklatással. Aztán lehet így is. Zseniális non-profit marketing.

Kár, hogy Magyarországon nincs ilyen jótékonysági szervezet — lenne elég dolguk.

(Megjegyzés: véletlenül sem a Suba János, Tilla és Dr. Somody Imre nevével fémjelzett SuperGroup vállalkozásról/művészkollektíváról beszélünk.)

Ma hivatalosan is megszületik a legújabb supergroup: az új marketing elterjesztésére létrejött Crayon stílusosan a Second Life virtuális világában tartja bemutatkozóját. Az alapítók ismert nevek, mostanáig független tanácsadóként működtek: Joe Jaffe, Neville Hobson, Shel Holtz és C.C. Chapman, vagyis a marketing blogo- és podoszféra tetejéről a krém.

Maga a név pedig az ötletgazda Jaffe egyik találó analógiájából származtatható: ugyan csak néhány alapszín létezik, a Crayola árul kilencvenhatféle zsírkrétát tartalmazó készletet is. Lehet feketével és fehérrel (reklám + sajtóközlemények + BTL) is alkotni, de mennyivel szebb, amikor a teljes palettát használjuk, még ha az egyes színek csak egy-egy apró foltban jelennek meg.

Ez a mini multinacionális vállalkozás (jelen pillanatban az USA keleti és nyugati partján, illetve Nagy-Britanniában működnek) az alapítók szerint az első olyan cég, amelyik kifejezetten a Second Life-ban indul, s a mítingjeiket, prezentációikat is ott tervezik megtartani. Ráadásul, valódi közösségi szellemben, bárki jelentkezhet zsírkrétának, csak egy e-mailt kell küldeni az uraknak. Joe szerint ha munkát adnak, fizetnek is. Ügyfelekről egyelőre nem nyilatkoztak, csak annyit, hogy már jelentkeztek páran. Szóval ma este (12:00 PST, 9:00 Linden standard time) buli és sziget-avatás virtuálisan. Őszintén sok sikert kívánok a Crayon-hoz!

Még a Reklámkonferencia kapcsán kezdtem gondolkodni erről. A gerillareklám szekcióban adtam elő Papp-Váry Árpáddal és Kaizer Gáborral, sajnos utolsó programpontként és — valószínűleg jelentős részben a technikai problémák miatt — egyre csökkenő közönség előtt.

Történt ugyanis, hogy a HPS képviselői előadtak egy érdekes esettanulmányt, amiben számos (szerintem) etikátlan elem is előfordult, majd az Ark Group prezentációjában is elhangzott egy utalás az egyik legismertebb stealth marketing (tehát nem gerilla!) kampányra, mint “jó példára.” Emlékezetes, hogy néhány éve a Sony Ericsson hostesseket küldött New York több frekventált pontjára, ahol magukat turistának kiadva arra kérték a járókelőket, fotózzák le őket a gyártó mobiltelefonjával, majd előadták, milyen remek a termék, és mindenkibnek ilyet kéne venni. Azt viszont nem említették, hogy fizetett promoterek, és nem elégedett vevők.

Az előadó szerint ez word of mouth (WOM) kampány volt.

Szerintem (és még jó néhány szakember szerint) meg a fogyasztó megtévesztése, sőt, hazugság.

(tovább…)