Egyre több olyan hallgatóval találkozom, aki azért tanul pr-t, mert gyakorlati tapasztalat nélkül kinevezték péeresnek. Hogyan kezeljük őket mi, ügynökségi szakemberek?

Túlterhelt hallgatóNéhány éve tanítok a BKF pr-másoddiplomás képzésében, s az utolsó két félévben feltűnt egy nagyon érdekes jelenség. Egy-egy tárgyat adok le a második és harmadik féléves hallagtóknak, előbbieket mindig megkérdezem, mivel foglalkoznak, illetve miért pont a pr-szakirányt választották?

Egyre többször az a válasz, hogy “kineveztek pr-menedzsernek, és tanulni akarok a szakmáról.” Többen mondták, hogy a munkaadójuk iratta be őket — a kinevezés után. Amúgy minden osztályban van gyakorló ügynökségi péeres is, illetve több (jellemzően önkormányzatnál dolgozó) hallgató, aki nyíltan megmondja, hogy pályaváltást fontolgat.

Az érdekesebb kérdés, hogy mi, pr-ügynökségek, mihez kezdjünk az első csoporttal? HIszen bármikor lehet, hogy az ügyfél képviseletében olyan valakivel kell tárgyalni, dolgozni, akit megtettek péeresnek, de (legalábbis korábban) nem tanulta, nem művelte a szakmát? Képezzük, “tanítsuk” őket? Igyekezzünk terelgetni, vezetni (és nem megvezetni!) őket?

Mert nyilván nem viselkedhetünk, dolgozhatunk velük úgy, mint egy, mondjuk tíz éves gyakorlattal rendelkező ügyféllel.

Szerintetek?

A pr-tevékenység mérhetősége most mindennél fontosabb. Hasznos-e, vagy éppenséggel árt a legelterjedtebb módszer, a reklámegyenérték-számítás?

Young woman holding tape measureA brit PR Week múlt heti számában nagy sztorit szentelt a reklámegyenérték, ismertebb nevén AVE témakörének — ráadásul most nem is rejtették a “csak előfizetőknek” fal mögé. (Apró kitérő: elég vicces, hogy a szakmai hetilap elsősorban online portállá és havilappá avanzsál — legalábbis Amerikában —, erről Richard Laermer élcelődött egy sort, amúgy a szokásos élvezetes stílusában.)

Mértékadó magazinhoz illőn a lap egyáltalán nem igyekezett igazságot tenni, illetve alternatívát sem nagyon javasolt, csupán szakembereket idéz pro és kontra. (tovább…)