Szakirányú (pr) felsőoktatás

Túlterhelt hallgatóNéhány éve tanítok a BKF pr-másoddiplomás képzésében, s az utolsó két félévben feltűnt egy nagyon érdekes jelenség. Egy-egy tárgyat adok le a második és harmadik féléves hallagtóknak, előbbieket mindig megkérdezem, mivel foglalkoznak, illetve miért pont a pr-szakirányt választották?

Egyre többször az a válasz, hogy “kineveztek pr-menedzsernek, és tanulni akarok a szakmáról.” Többen mondták, hogy a munkaadójuk iratta be őket — a kinevezés után. Amúgy minden osztályban van gyakorló ügynökségi péeres is, illetve több (jellemzően önkormányzatnál dolgozó) hallgató, aki nyíltan megmondja, hogy pályaváltást fontolgat.

Az érdekesebb kérdés, hogy mi, pr-ügynökségek, mihez kezdjünk az első csoporttal? HIszen bármikor lehet, hogy az ügyfél képviseletében olyan valakivel kell tárgyalni, dolgozni, akit megtettek péeresnek, de (legalábbis korábban) nem tanulta, nem művelte a szakmát? Képezzük, “tanítsuk” őket? Igyekezzünk terelgetni, vezetni (és nem megvezetni!) őket?

Mert nyilván nem viselkedhetünk, dolgozhatunk velük úgy, mint egy, mondjuk tíz éves gyakorlattal rendelkező ügyféllel.

Szerintetek?

Facebook hozzászólások:

11 hozzászólás to Szakirányú (pr) felsőoktatás

  1. Új blogposzt: Szakirányú (pr-) felsőoktatás http://bit.ly/43MtBq — mihez kezdjünk az ügyféllel, ha még csak most tanulja a szakmát?

    This comment was originally posted on Twitter

  2. Szerintem tanítani kell, mégpedig úgy, hogy a mi értékrendünket fogadja el. Tanítani jó, és ez az igazi hosszútávú befektetés…

    • Azt hiszem, külön-külön válaszolok. 🙂

      Én is épp így értettem a “terelgetni, vezetni” — szerintem is követendő — irányt: elmagyarázni, mit, miért tanácsolunk (elvégre tanácsadók vagyunk, nem csak végrehajtók).

  3. A tanítás szerintem mindenképpen szükséges - különösen akkor, ha a kontakt értékesítői múlttal rendelkezik. Persze marketingesek ugyanúgy el lehetnek tévelyedve, mindenesetre az biztos, hogy - a saját érdekünkben - folyamatosan és finoman tanítani kell őket. Nem is tanítani, inkább úgy mondanám, hogy “a saját tapasztalatainkat megosztani” kell velük. Ez véleményem szerint jobban sül el, mintha a tutit akarnánk megmondani…

    Ez a kapcsolat egyébként kifejezetten hosszútávú és gyümölcsöző is lehet. Ha az ügyfél látja és elismeri a szakmai tapasztalatunkat, jóval nagyobb mértékben fog ragaszkodni hozzánk, és kisebb eséllyel kezdi el törni a fejét a váltáson…

    • Amúgy az eredeti kérdés picit költői volt — nyilván ez az üdvözítő út. 🙂

      Viszont: amikor a recesszió miatt amúgy is, kis túlzással, feleannyiért kétszer annyit kell dolgozni, egy ügynökség, azaz vállalkozás, megengedheti-e magának, hogy (a saját munkatársai mellett) az ügyfelet is képezze? Pontosabban van-e idő rá?

      Nyilván kell találni, inkább az a kérdés, mi éri meg jobban: szofisztikált ügyfeleket keresni és megtartani, vagy közép-hosszú távra képezni egy olyan ügyfelet, aki még csak most kezd pr-rel foglalkozni, így nyilván a büdzséje is alacsonyabb, mint egy olyan ügyfélé, akinél már bizonyítottunk (mint ügynökség és/vagy mint szakma, diszciplína)?

      Plusz, kicsit hivatkozva a másik témánkra is (arra is válaszolok, illetve majd amikor hazaérsz, szabadon választott ital mellett beszélgethetnénk róla), egy frissen kinevezett pr-menedzsernek, még ha szeretné is, van-e ereje megvédeni a büdzsét, az ügynökséget? OK, ha szállítjuk az eredményeket, ő is erősödik, meg a szakma becsülete is. De itt jön be, hogy mivel mérjük az eredményt?

      Vagy netán épp azért neveznek ki “zöldfülű” péereseket, mert hallották, hogy a pr hatékonyabb, de nem ismernek, vagy épp nem tudnak/akarnak megfizetni egy tapasztalt vállalati szakembert?

      • Szerintem kell, hogy legyen idő rá, pont a recesszió miatt - szerintem ma senki sem engedheti meg magának, hogy szabadon válogasson az ügyfelek között. Egyébként meg a tanítás nem feltétlenül nagyon időigényes, pontosabban jól el lehet osztani sok kis részre:)

        Sajnos én az utóbbi időben elvesztettem a hitem abban, hogy egy “jól kiképzett” ügyfelet nem veszthet el az ügynökség. Mindig vannak nagyobb főnökök, akik azt mondják, hogy nincs ennyi pénz kommunikációra…Egyébként nálad látom először kimondva, leírva azt, hogy a recesszió valójában mit jelent. A Kreatívban, M&M-ban és hasonló helyeken eddig minden ügynökségi vezető csak arról áradozott, hogy milyen kiváló lehetőséget jelent nekik a sok kríziskomm - nekem meg majd felfordult a gyomrom ettől a …hogyismondjam… kétszínűségtől?

        Ahogy erre fentebb talán már válaszoltam, egy frissen kinevezett PR-menedzsernek nincs esélye megvédeni sem a büdzsét, sem az ügynökséget. A - multiknál legalábbis - mindig van feljebb, nagyobb hatalmú vezető, aki megmondja a tutit, függetlenül a helyi emberek elképzeléseitől. De ez sajnos ugyanúgy igaz egy régóta a helyén ülő menedzserre is, lehet az akár a vezér bizalmasa is - sajnos ilyen a multikulti, ahogy én látom.

        Ja igen, és sajnos az eredményektől az ilyen jellegű döntések sok esetben nem is függnek. A pénzügyi vagy beszerzési vezetőnek majd mindenütt nagyobb szava van 🙁

        Szabadon választott italban benne vagyok, augusztusban.

  4. A tanítás mindig kifizetődő és rettentően jó kapcsolati tőke alap. Töbnyire ügyfél oldali PR-essel találkozik az ember. Ekkor van fél éve a tanárnak arra, hogy saját magának és cégének jó reklámot csináljon és a jövendőbeli PR döntéshozókat maga mellé állítsa. Ez még nem garantál semmit, de az erős lojalitás skáláján mozogva, azzal kezdődik a folyamat, hogy meghívják a tenderre az ügynökséget, mert őket biztos ismerik, illetve egészen odáig elvezethet a dolog, hogy azonnal kapunk egy megbízást, annyira jól szerepel a tanár… szerintem.

    Megvezetni pedig nem érdemes őket, inkább egy realitásérzéket szükséges beléjük verni. Lássanak a PR piacon is, hogy megalapozott döntéseket tudjanak hozni..

    • Most nem is arra értettem, hogy főiskolán, urambocsá egyetemen tanítani — azt nyilván kell, az általad említett okokon (üzleti érdek, személyes márka) túl azért is, hogy alkalmasint — és itt már kicsit lila leszek — a lehetőségeinkhez mérten tegyünk valamit a szakmáért, a jövőjéért is.

      A megvezetést pedig éppen úgy értettem, hogy egy tapasztalatlan ügyfélnek rövid távon nyilván könnyebb beadni, hogy mondjuk a zsenge eredmény is “a piaci átlagnál sokkal jobb,” vagy hogy az adott tevékenység “ennyibe kerül.” Ezt nyilván nem szabad. Tényleg realitásérzéket kell fejleszteni — tán mégsem “beléjük verni.” 😉

  5. A Balázs által említett BKF-es posztgrad. pr képzésen én is tanulok; a poszt alapját képező szombati órán én is ott voltam. A helyzet az, hogy az említett csoportban dolgozunk néhányan pr-esként (én ügynökségi oldalon), de véleményem szerint a szakmában tevékenykedő csoporttársak többsége csupán szakmai továbbképzés miatt jelentkezett, vagyis valahol már tanulta azt (köztük én is). Balázs kérdésére visszatérve: ezeket a képzetlen, pr-esnek kinevezett embereket tanítani, okítani kéne. Mi itt, a Compradban gyakornoki rendszert is működtetünk. Tapasztalatunk, hogy a gyakornokok többsége semmilyen gyakorlati (és van úgy, hogy elméleti tudással sem) rendelkeznek. Ezt kell fejleszteni - erre (is) valók a gyakorlati helyek. A probléma nem azzal van, ha egy pr-es nem tudja az image nyolcféle definícióját, sokkal inkább azzal van, hogy nem érti a terminust. Summa summarum: közös érdek, hogy a gyakorlati tudást minél több képzetlen pr-esnek átadják a profik.

    • Szerintem a legtöbb ügynökségnél van gyakornoki rendszer, a Noguchinál bő tíz éve — bár ez azért szerintem szinte mindenhol a házon belüli utánpótlást szolgálja. Épp itt ül, tőlem egy méterre egy (amúgy épp a BKF nappali képzésen) frissen végzett fiatal kolléga, aki egy hónapja még gyakornok volt — ha tetszik, csiszolatlan gyémánt. Vannak még itt jó páran (most már többéves tapasztalattal), akik gyakornokként kezdték — nálunk.

      Viszont az ügyfelet nem hiszem, hogy be lehetne ültetni egy-két-három hónapra, hogy beletanuljon. Mondjuk érdekes kísérlet lenne — a McDonald’s ügynökségeinek is ki kell tanulniuk az éttermet, a Tesco-s vezetők is beállnak a kasszába. Miért ne foghatnánk be egyszer mi a megbízót? 🙂

  6. Jómagam nem vagyok szakmabeli, de részt veszek egy ügynökség mindennapjaiban. A tapasztalatom a témában sajnos az, hogy az ügyfél nem engedi magát tanítani.

    A marketingesből avanzsált pr-es nem hisz a pr-ben, hiszen marketinges, aki meg nem ért hozzá, az pedig az esetek többségében büszkeségből nem enged - de ez persze már emberi tényező.

    A szakma érdekében pedig szerintem is sokat kell tennünk azért, hogy elhiggyék, hogy nem akarjuk megvezetni őket - mert sok esetben van egy alapvető bizalmatlanság (ami meglévő ügyfélnél is jöhet az új embertől), valamint a “kollégák” se éljenek ezzel a lehetőséggel, mert kivételek mindig vannak, és mindig lesznek.

    Ilyenkor mit lehet tenni? Az ügyfelek között nem válogathatunk a válság miatt, és mindig lesz valaki más, aki elvégzi helyettünk a “piszkos munkát” (és itt nem a tanításra gondolok, hanem amikor nem engedik, hogy tanítsuk őket), de hagyjuk, hogy így legyen vagy nyeljük le a békát?

Leave a Comment

Your email address will not be published.