Blogmarketing

Mivel kicsivel kettő előtt a Budapest Rádióban Takács Alíz és Molnár Anikó kérdez a blogokról, reklám- és marketingértékükről, elérkezettnek láttam az időt, hogy összeállítsak egy kis elméleti alapvetést a témában.

(Jó, szóval végig akartam gondolni, mit is mondjak, illetve lehetőséget akartam adni minden érintettnek, hogy hozzászóljon, urambocsá befolyásoljon. Tessék.)

Persze a témát mostanában már sokan, sokfelé feldolgozták. Legutóbb a Business Week és az Economist, a hazai vezéregyéniségek közül doranskytól kezdve, pollneren át sztahanovig szinte mindenki elmondta-leírta a véleményét. Alább az enyém.

Alapvetően egy cég a blogokat négyféleképpen használhatja. A legegyszerűbb—és rövid távon a legfontosabb—a monitoring, vagyis a kommunikációs, üzleti szempontból releváns blogok azonosítása és figyelése. Úgy tűnik, ezt már több nagyvállalat is elkezdte, bár azért figyelő szemüket elsősorban nagyrészt a jól bejáratott és/vagy hagyományos média blogjaira (például és legfőképp a Homárra) vetik. (És most ne vitázzunk azon, a Homár blog-e vagy sem. A kulcsszó: percepció.)

Miért hasznos ez? Miért hasznos úgy általában a sajtófigyelés? Mert látjuk, mit írnak rólunk, a konkurenciáról, a piacról, iparágról. Röviden: a tervezéshez, döntéshozáshoz szükséges információhoz jutunk. Megtudhatjuk, mi foglalkoztatja a médiát, az ügyfeleinket, fogyasztóinkat. Kulcsfontosságú visszajelzést kapunk arról, hogyan teljesítünk a teljes iparág tekintetében, hol vannak problémáink, illetve mit csinálunk jól, rosszul.

A következő, kézenfekvő felhasználási mód a hirdetés vagy (rovat)szponzoráció. Ez utóbbira kiváló példa a Wizz Air-é: nyilván a korábbi Blogteres kapcsolat révén a sesblog gárdájának kalandtúráit feldolgozó Világpolgárt támogatják. Sok más hirdetéssel, szponzorációval (ami nem összekeverendő a jótékonysággal) szemben intelligens, releváns, és minden bizonnyal üzletileg hasznos is.

Aztán ott van persze a reklám, ami ma még nem feltétlenül kifizetődő. A hirdető elsősorban (persze nyilván nem kizárólag) az elérhető célközönség nagyságát nézi. Valljuk be: ez ma még nem épp hatalmas.

Csakhogy pont a véleményvezérek, a jövő vezetői, a “žtrendi” népek, és az a generáció olvas blogokat, aki nem, vagy csak nagyon keveset néz tévét. Sőt, legalábbis ami a fiatalokat érinti: napilapot, hetilapot maximum apu és anyu kezében lát. Máshol nehezebb elérni őket, itt viszont, ha sikerül a megfelelő kontextusban megszólítani, nagyot szólhat a kampány.

Persze ennél sokkal többet ér, ha maga a blogger, mint független kommentátor, médium vagy fogyasztó-társ foglalkozik egy a vállalat számára kedves témával, termékkel. Ez a harmadik módszer: a sajtókapcsolatok új médiumra való átültetése. Az első és legfontosabb szabály: a blogger ember, nem lap, cég vagy médiaautomata.

(Ez utóbbi kifejezés sok hazai cég, és még több szaklap felfogását tükrözi: bedobom a sajtóközleményt és az egyoldalas hirdetést, kijön a cikk. Miért? Miért nincs, ha pedig van, miért nem elég a hírérték? No de ez már egy másik történet”¦)

Hogyan? Erről is sokan írtak már, az egyik legjobb, de mindenképpen a legszórakoztatóbb tanácsgyűjteményt Guy Kawasaki fogalmazta meg múlt pénteken.

Végül a hosszú távú stratégia: a marketing világa alapvetően megváltozott. A fogyasztók nem hisznek a reklámnak, és egyre inkább a médiának sem. Akkor kinek a véleményére adnak, kiben bíznak? A többi fogyasztónak, illetve azoknak a vállalatoknak, amelyek bebizonyították, hogy figyelnek rájuk, nyitottak a véleményükre, a kritikára. Ahogy a Cluetrain Manifesto lassan tíz (na jó, hét) éve megfogalmazta: a piac a párbeszédek összessége.

Tehát minden, de legalábbis a legtöbb, vállalat elemi érdeke, hogy beszálljon a párbeszédbe.

Hogyan? Nem feltétlenül saját bloggal, hiszen transzparensen, egyértelműen megjelölve, hogy a vállalatot képviseli, bárki hozzászólhat mások bejegyzéseihez. (Persze már ehhez sem árt, ha az embernek van saját blogja: akkor már ő is elsősorban blogger, és nem a vállalat alkalmazottja.)

Mégis mire jó egy (céges) blog? Először is szögezzük le: legalább három alfaja létezik: a belső, a vállalati és a marketingblog. A belső viszonylag egyszerű, fájdalommentes “tanulópénz,” ráadásul konkrét haszna is van. A legtöbb vállalatnál az alkalmazottak legfőbb problémája, hogy nem kapnak elegendő (hasznos) információt a menedzsmenttől, illetve a kollégáiktól. Erre (is) találták ki a többmilliós tudáskezelő rendszereket, amiknek bizonyos funkcióit remekül kiválthat egy blog, esetleg egy wiki.

A második típus a vállalati blogoké. Ezek nem közvetlenül eladni akarnak, inkább hosszabb távra pozícionálják a céget, a vezetőt. (Lásd még: vállalati kommunikáció kontra marketingkommunikáció.) Ilyet csak akkor érdemes indítani, ha:

  1. a vezető érdekes ember (már-már azt írtam: figura),
  2. elkötelezett a párbeszéd mellett, vagyis meghallgatja, megfogadja és megválaszolja a fogyasztók, ügyfelek hozzászólásait, illetve
  3. nem unja meg két hét után.

Utoljára maradtak a marketingblogok, nem véletlenül. Persze ezt is lehet jól csinálni, de sokszor nagyon kilóg a lóláb. Néhány példa: Barry Scott/Kovács Lajos (rossz), Schrute-space (jó, az amerikai “The Office” sorozathoz, idehaza a Duna TV játssza majd a brit eredetit). (A figurablogokról bővebben itt.) Csak két ötlet, ingyen, bérmentve. (Vigyázat, fixa idea/közhelyriadó!)

Miért nem kínál a Coccolino-maci mosási tippeket? Milyen érdekes lenne egy blogon, afféle online próbanaplón végigkövetni egy-egy színházi bemutató folyamatát, netán filmforgatást? Az előadásnak is jót tenne, és még a szponzor(ok) is megjelenhetnének.

Facebook hozzászólások:

Leave a Comment

Your email address will not be published.