Szóval van új
iPod, nem a mitikus iPod video, de azért mégis. Vékonyabb, nagyobb az LCD, sőt, a klasszikus fehér mellett feketében is kapható, á la
nano.
De nem ez a lényeg. Valami egész másról van itt szó.
Egyrész adott az új iMac, ami most már fizikailag is megtestesíti a digital hub koncepciót. (Megint a régi nóta: “Számítógépet a nappaliba!”) Két igazán érdekes tulajdonsága van: a beépített
iSight (mondjuk együtt:
vidcast) és a távirányító/
Front Row kombináció (l. elébb).
De még ez sem a lényeg.
Technorati tags:
Apple,
BitTorrent,
Firefly,
FrontRow,
iPod,
iPod nano,
iSight,
TiVo,
Vidcast
A lényeg, hogy az Apple mentőövet dobott a TV-nek. Ugyanazt kínálja, mint a
TiVo (
time shifting, semmi reklám), csak a stúdió is kereshet rajta. Biztonságos, de felhasználóbarát aftermarket disztribúciós mechanizmus a
BitTorrent korában—és ellenében.
Oké, még k-európai kis hazánkban is kaphatók
TV DVD-k (ellentétben a TiVo-val, bár DVD-író/HDD recorder kombók azért akadnak, minden hozzáadott érték nélkül), és közismert, hogy a
Firefly-t is ez a médium mentette meg. De a pár (vagy sok) ezer forintos ár és az egy év várakozás, plusz az illegális másolás (BitTorrent és/vagy rippelés) helyett az áhított epizód már másnap a miénk lehet—kettő dollárért.
Igen, az Apple-é is zárt rendszer. Mégis olyan, mint a többi termékük: kényelmes, tisztességes és emberi.