Talán nagy lemaradásban vagyok, de ma vettem észre, hogy az Index címlapját is elérte az ún. “pr-cikk” szindróma. Nem is az a lényeg, hogy a konkrét esetben az Indexről, illetve melyik hirdetőről van szó. Vélhetőleg az is megfelel minden vonatkozó szabályozásnak, hogy más háttérrel, alatta (apró betűs) “hirdetés” felirattal látták el. A továbbkattintó egyszeri olvasónak talán fura a “pr-íz,” a szerző neve (“Hirdetés”), a rovatmegjelölés (“Infó”), illetve hogy az oldalon nincs banner. Nem is ez a lényeg, hanem az, mit jelent ez a pr-szakma jövőjére nézvést?
Számtalanszor elmondtam, leírtam: nem szeretem, ha — vagyis inkább hogy — a fizetett írásokat pr-cikknek hívják. Persze ez egyéni szociális probléma, a jelenség nem új, ellenben szinte mindenütt ott van.
Pollner tavaly nyáron azt kérte (többek közt rajtam) számon, hol az x a marketing-, avagy reklámcélú blogokon. Akkor a hozzászólók egyetértettek: az olvasó nem hülye, el tudja dönteni, érdekes, hasznos tartalom vagy reklám jelent meg a monitoron.
Elválik, elválasztandó-e a kettő? Bizonyára. Van-e átmenet, olyan márkázott tartalom, amelyik nem csak (sőt, nem elsősorban) reklám, de nem is 100% tiszta tartalom? Persze, például a legtöbb szakmai, szakértői blog, vagy a Superbowlon leadott hirdetések. (Az a 3 millió dollár nem elsősorban a 30 másodpercnek, a több száz millió nézőnek szól, hanem a már hagyományos buzznak, on- és offline pr-nek.) Ugyanakkor az, hogy a — márkázott — tartalmunk önmagában is megáll, azt jelenti-e, hogy kikerülhetjük a (hivatalos) médiát? Ha tömegeket akarunk elérni, nem hinném.
Mi a tanulság? Fizessünk az unalmas tartalom megjelentetéséért? Nem, praktikusabb lenne nem unalmas, hogy azt ne mondjam, érdekes tartalmat előállítani. Persze az sem tuti recept, ahogy vélhetőleg az Index-címlap blogketrece sem.
Az unalmas tartalom akkor sem érdekel senkit, ha fizetsz érte. Lehet, hogy az egyszeri felhasználó egy jól megírt cím miatt odakattint (ahogy pl. én is), de biztosan nem olvassa végig.
Akkor meg minek?