Érdekes dolog a lojalitás. Kétirányú utca, csakis egyfajta ár-érték elemzés alapján működhet. Adok-kapok, s nem árt, ha a kettő legalább egyensúlyban van.

Vegyünk egy véletlenszerű terméket. Hűséges maradsz-e egy csokoládéhoz vagy mondjuk gyorsétteremhez, ha konzekvensen ugyanazt a minőséget, ízt, élményt kapod, amit egyrészt megszoktál, másrészt amivel elégedett vagy, netán szereted? Nyilván. Egy ideig az sem probléma, ha emelkedik az ára.

Ár alatt nem feltétlenül és kizárólag materiális ellenértéket, forintot/eurót/dollárt értek. Inkább időt, energiát, homályos és megfoghatatlan, szubjektív dolgokat. Egy személy, szervezet esetében még érzelmeket, és azok ellentételezését is.

Az ember hűséges lehet egy (vagy több) személyhez, szervezethez, ideához, hogy azt ne mondjam, ideálhoz. Feltételezi, hogy az illető nem, vagy előnyére változik, hogy a serpenyő hozzávetőleges egyensúlyban marad. Annyit kapok, amennyit adok. Van egy pont, ameddig megéri, azon túl már hiába.

A változás nem mindig jó, ellenben általában ijesztő. Járt utat járatlanért, ugye.

Mondják: csak azt érdemes csinálni, amitől halálosan rettegsz. Úgy legyen!

(A félreértések elkerülése végett: ez igenis szakmai jellegű bejegyzés, nem válunk, nem költözöm, nem keresek állást. 😉 )