Új iPod, klipek és TV az ITMS-en

Szóval van új , nem a mitikus iPod video, de azért mégis. Vékonyabb, nagyobb az LCD, sőt, a klasszikus fehér mellett feketében is kapható, á la .

De nem ez a lényeg. Valami egész másról van itt szó.

Egyrész adott az új iMac, ami most már fizikailag is megtestesíti a digital hub koncepciót. (Megint a régi nóta: “Számítógépet a nappaliba!”) Két igazán érdekes tulajdonsága van: a beépített (mondjuk együtt: ) és a távirányító/ kombináció (l. elébb).

De még ez sem a lényeg.

Technorati logo Technorati tags: , , , , , , , ,

A lényeg, hogy az Apple mentőövet dobott a TV-nek. Ugyanazt kínálja, mint a (time shifting, semmi reklám), csak a stúdió is kereshet rajta. Biztonságos, de felhasználóbarát aftermarket disztribúciós mechanizmus a korában—és ellenében.

Oké, még k-európai kis hazánkban is kaphatók TV DVD-k (ellentétben a TiVo-val, bár DVD-író/HDD recorder kombók azért akadnak, minden hozzáadott érték nélkül), és közismert, hogy a -t is ez a médium mentette meg. De a pár (vagy sok) ezer forintos ár és az egy év várakozás, plusz az illegális másolás (BitTorrent és/vagy rippelés) helyett az áhított epizód már másnap a miénk lehet—kettő dollárért.

Igen, az Apple-é is zárt rendszer. Mégis olyan, mint a többi termékük: kényelmes, tisztességes és emberi.

Have your say

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .