2003. szept. 29., TV témában
No, végére értünk a
24 második
sorozatának, és — kissé tán meglepő módon — jobb volt, mint az
első! Arab terroristák atommal, a háttérben olajmágnások manipulálják az eseményeket, Amerika — megkérdőjelezhető eredetű, s mint kiderül, hamis bizonyítékok alapján — háborúba lépne három (ártatlan) arab állammal, közben a kabinet szép csendben megpuccsolja az elnököt… Pont, mint a híradó!
Érdekesség:
Jack Bauer asztalán a
harmadik sorozat preview-ban már (a megszokott
PowerBook mellett) egy
PowerMac G5 is igen jól látható — haladni kell a product placementtel, ugye… A gonoszok: egy drogbáró (akit persze Jack ültetett le) és egy nagy zsák biológiai fegyverrel kevert, elsőosztályú kolumbiai kokó. Alig várom!
Ja, és a reklámmentes első epizódot
a Ford szponzorálja.
Az utóbbi pár napban — próbáltam gatyába rázni a
SpamAssassint, ugye — láttam, hogy valami nem stimmel a feketelistákkal, de nem gondoltam, hogy
valakik DoS támadásokat indítottak a blackhole-siteok ellen. Úgy tűnik, ez a bosszú az
új kaliforniai anti-spam törvény miatt.
Pedig nekem speciel tetszik a szabályozás: levelenként akár 1000 dollár kártérítés, kampányonként egymillió dollárig… Megérdemelnék!
Közben az
@stake, khm, “biztonsági tanácsadócég” (közismertebb, eredeti nevén a
L0pht Heavy Indutries hacker-kollektíva) hirtelen
megvált a CTO-jától, Dan Geer-től. Geer részt vett a Microsoft monopóliumát
komoly nemzetbiztonsági kockázatként — lásd
ILoveYou,
Slammer,
Sobig.F,
Blaster, stb. — értékelő elemzés elkészítésében. Érdekes…
2003. szept. 23., Apple témában
Aki látta már a
CIB új tévéreklámját, és nem ismeri az
Apple
Switch kampányát, spuri ide, megnézni
Janie Porche történetét (a QuickTime már csak
itt van fent).
A beállítások, a vágások, minden, egy az egyben “ismerős” — a zene meg kifejezetten arcpirító…
Az ugye nem nagy cucc, hogy az ember a Westend mozi előtt látja
Aerobik Norbit és kőfejű, izé,
kőnevű nejét. Na de ha az
autós újságírás egyik ámokfutójával, Bazsó Gáborral, alias Nínó Karottával találkozik (kétszer is) a
Media Marktban, na az azért már valami.
A gond az, hogy nehéz mivel megszólítani… Elég rosszul hangzik, hogy “helyes az a mosógép, amit néztél, a barátnőmnek is tetszik,” meg az is, hogy “Karotta, ne tedd vissza a
Gran Turismo 3-at, tetszeni fog.” Kérdezhettem volna, hogy “mondd, mit szóltak a Mazdások, hogy úgy széthajtottátok azt a
szegény RX-8-ast?,” vagy (és ez komolyan érdekelt volna!) “tényleg
annyira bejött az az
IS200-as?”
De a legrosszabb az lett volna, hogy “húúú, hatalmas rajongód vagyok, imádom a
szájtot meg a
tévéműsort is!”
Na azt tudja meg a rendőrség!
Nem új, de jó és hasznos: a
List Apart a tetszetős,
nyomdai írásjelek helyes használatáról és kódolásáról.
Kapcsolódó kikapcsolódás:
Zeldman vs. Eminem
2003. szept. 12., Apple témában
Igen, a
Beatles
ügyvédei már
megint beperelték az
Apple-t — harmadszor is. Az okok: az
iPod, az
iTunes Music Store (jut eszembe, nemrég lépték át a
tízmillió dalos álomhatárt!), és legfőképp az “AppleMusic” kifejezés illetve (időközben csöndesen megszüntetett/átnevezett) kampány.
Az első per nem sokkal az Apple Computer megalakulása után,
1981-ben volt — és az Apple Corp. nyert. Az Apple Computer kénytelen volt aláírni egy hosszú, részletes szerződést, amiben lényegében örökre lemondott arról, hogy valaha bármi köze legyen a zenéhez.
Aztán amikor megjelentek az első, számítógéphez köthető hangszórók és a Macintoshon az ember zenét hallgathatott (és szerezhetett), az Apple Corps. — szerződésszegésre hivatkozva —
újra perelt, és 1989-ben újra nyert. Eddig összesen kb. 50 millió dollárt.
A dolog iróniája, hogy az Apple Corps. (a lemezcég) majd’ húsz éve csődbe ment, és 1985-ben eladta az összes Beatles-dal jogait a
gézmaszkos szörnynek. A cég aztán egészen az Anthology néhány évvel ezelőtti megjelenéséig tetszhalott volt.
De most majd biztos megint lesz mit a
teába aprítani.
2003. szept. 11., Nincs kategorizálva témában
World Trade Center, NYC, 2003. május