Nagyon felhúztam magam, úgyhogy. Történt ugyanis, hogy december vége felé gondoltam, visszaviszem a pár hónap alatt vendéglátásból visszamaradt boros-sörös üvegrengeteget (szám szerint mintegy tizenötöt) a Fogarasi úti Tescóba, ha már úgyis vásárolni kell Szilveszterre.
(Ne aggódj, nem énblog, lesz tanulság is.)
A személyzet azonban épp nem volt ott, de azért üzent: az ablakban egy kézzel írott, “rögtön jövök” feliratú tábla.
Úgyhogy vártam.
Tíz perc után meguntam és hazamentem.
Sebaj, jön még kutyára dér, illetve, ahogy a reklámban mondták, enni kell, megyek én még az ő utcájukba. Csakhogy a következő alkalommal ugyanez a tábla fogadott mosolygó személyzet helyett.
Mivel már nagyon idegesített a csomagtartóban csörgő gyűjtemény (hja, motiváció), ma harmadszor is próbálkoztam.
“Rögtön jövök.”
Úgyhogy fogtam a két szatyrot, és bevágtam a (még véletlenül sem szelektív) kukába. Nesze neked, fehér, színes üveg! Nesze neked, többutas csomagolás!
Ez egyébként ugye az ország tizedik legnagyobb vállalata, a környezetvédelem élharcosa, a környezetbarát, lebomló valamint “örök” szatyrok terjesztője. (Az sem fenékig tejfel, lásd az — egyébként kiváló — [Addict blog vonatkozó bejegyzését](http://addict.blog.hu/2007/12/17/reklamszatyor “addict - Ãtverés a lebomló reklámszatyor?’). És igen, járjon ingyen a zöldszatyor, ne tegyük már még nehezebbé a környezettudatos, vagy legalábbis magát annak álmodó fogyasztó dolgát.)
Mert itten ugye nem fedi egymást a píár-duma és a valóság. Aminél kevés nagyobb baj lehet, úgy a (pr-)szakma, mint az érintettek (l. még: kereskedő, fogyasztó, de inkább az utóbbi) szempontjából.
Igen, a rossz kommunikációt hívom píár-nak. Külön kategóriát is csináltam neki, attól tartok, lassacskán fel is töltöm.
1 comment
Pingback: Turulcsirip - Benedek Toth