A Sony fiaskóról

Ez a bejegyzés látszólag a Sony DRM fiaskóról szól. Részben tényleg.

Röviden: mint az elmúlt hetekben Mark Russinovich bejegyzése alapján az egész blogszférában, majd a hagyományos médiában is elterjedt, a Sony BMG hónapok óta olyan másolásvédelmet használ hanghordozóin (mert ezek nem CD-k…), ami a vírusoknál és más rosszindulatú kódoknál használatos rootkit technikát alkalmazza, vagyis a ctrl-alt-del segítségével sem lehet kilőni—hiszen nem is látszik. Ráadásul rendszeresen lejelenti, milyen zenét hallgatsz. Sőt, ami még rosszabb: tekintve, hogy bénán programozták le (egyébként törölni sem lehet egykönnyen), ezt a rejtőzködési lehetőséget gyakorlatilag minden vírusírónak könnyen-gyorsan elérhetővé teszi!

(Hosszabban: Wired: Real Story of the Rogue Rootkit)

Jómagam inkább a média és a (válság)kommunikációs oldaláról fognám meg: nem azért lett botrány és válság, nem azért visszakozott végül nagy nehezen a Sony, mert néhány (száz? ezer?) blogbejegyzés ostorozta őket, hanem azért, mert a hagyományos média foglalkozott a témával.

Senki ne értsen félre, nem azt akarom mondani, hogy a blogok nem fontosak (visszatérő szabadkozásom, új mém netán?), vagy nem játszottak szerepet az ügy kipattanásában. De ha a hagyományos média—és itt most nem csak a nyomtatott és elektronikus sajtót, hanem, az online-t is értem, bocs—nem foglalkozik vele, vajon a Sony BMG visszavonja a CD-ket? Röviden: nem hinném.

(Zárójeles megjegyzés: én már régóta nem vásárolok olyan hanghordozót, amin rajta a matrica, hogy megnyomorították. Ugye te sem?)

Úgy tűnik, 20 millió blog még nem elég ahhoz, hogy egy multit presszionáljunk—ott még nem tartunk. De a média figyel.

Technorati logo Technorati tags: , , , ,

2 hozzászólás

  1. Vargha Dóri - 2005. november 21. hétfő 13:08

    Azért bloggerek ne csüggedjetek - a blogokat figyeli a hagyományosnak tekinthető média is és produkáltak már nem kis befolyást is (ld. amerikai elnökválasztások). Na és ott vannak azok a hírblogok, amelyektől már a hagyományos nagyok is tartanak és konkurenciaként kezelik őket. Itthon is figyelnek azért, a hvg.hu például akár forrásként is használ blogokat, ha úgy adódik. Szóval csak kitartóan kell sokan akarni valamit és akkor előbb utóbb. Itthon inkább utóbb.

    Válasz
  2. Dorc2 - 2005. november 21. hétfő 15:50

    Teljesen egyetértek… néha egészen furcsa forrásokból akad fenn az ember egy-egy blogon 😉

    Válasz

Have your say

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .