This is what Apple does. This is what they are known for and why their design team is so famous and why they win so many awards and why they engender such passionate devotion from their adherents and why Macs are still far, far superior to PCs and always will be. It”™s true.”

Érdemes elolvasni az egészet.

Az utóbbi pár napban — próbáltam gatyába rázni a SpamAssassint, ugye — láttam, hogy valami nem stimmel a feketelistákkal, de nem gondoltam, hogy valakik DoS támadásokat indítottak a blackhole-siteok ellen. Úgy tűnik, ez a bosszú az új kaliforniai anti-spam törvény miatt.

Pedig nekem speciel tetszik a szabályozás: levelenként akár 1000 dollár kártérítés, kampányonként egymillió dollárig… Megérdemelnék!

Közben az @stake, khm, “biztonsági tanácsadócég” (közismertebb, eredeti nevén a L0pht Heavy Indutries hacker-kollektíva) hirtelen megvált a CTO-jától, Dan Geer-től. Geer részt vett a Microsoft monopóliumát komoly nemzetbiztonsági kockázatként — lásd ILoveYou, Slammer, Sobig.F, Blaster, stb. — értékelő elemzés elkészítésében. Érdekes…

Igen, a Beatles ügyvédei már megint beperelték az Apple-t — harmadszor is. Az okok: az iPod, az iTunes Music Store (jut eszembe, nemrég lépték át a tízmillió dalos álomhatárt!), és legfőképp az “AppleMusic” kifejezés illetve (időközben csöndesen megszüntetett/átnevezett) kampány.

Az első per nem sokkal az Apple Computer megalakulása után, 1981-ben volt — és az Apple Corp. nyert. Az Apple Computer kénytelen volt aláírni egy hosszú, részletes szerződést, amiben lényegében örökre lemondott arról, hogy valaha bármi köze legyen a zenéhez.

Aztán amikor megjelentek az első, számítógéphez köthető hangszórók és a Macintoshon az ember zenét hallgathatott (és szerezhetett), az Apple Corps. — szerződésszegésre hivatkozva — újra perelt, és 1989-ben újra nyert. Eddig összesen kb. 50 millió dollárt.

A dolog iróniája, hogy az Apple Corps. (a lemezcég) majd”™ húsz éve csődbe ment, és 1985-ben eladta az összes Beatles-dal jogait a gézmaszkos szörnynek. A cég aztán egészen az Anthology néhány évvel ezelőtti megjelenéséig tetszhalott volt.

De most majd biztos megint lesz mit a teába aprítani.

Egy tizenöt éves amerikai tini a mobiljával lefényképezte azt a szatírt (és a rendszámát), aki be akarta csalogatni az autójába, majd amikor a srác elhajtotta volna, kiugrott a kocsiból és be akarta tuszkolni a hátsó ülésre. A helyi rendőrség másnap letartóztatta a bácsit.

A cikk (egyelőre) nem részletezi, mennyit nőtt — az aggódó szülőknek hála — a fényképezős telefonok forgalma.

Kicsit kiegésztettem a JavaScript/DHTML guru David Lindquist karakter-átkódoló szkriptjét (az eredeti és a leírás itt van), ami szép, formás, nyomdai idéző-, kötő- és gondolatjelekre cseréli a szövegdobozba beírtakat — minden igényes bloghoz és blogmotorhoz ideális.

Az én verzióm a megfelelő kódokra (ő és társai) cseréli le az ő, Ő, ű, Ű karaktereket is, így a legtöbb böngészőben helyesen jelennek meg.

Használati utasítás Dave oldalán, a magyar igényekhez igazított verzió pedig itt vár rád volt.

Két, magát nevetséges módon “underground-nak” nevező igen-igen mainstream banda nem hajlandó az iTunes Music Store-ban megjelenni, mert “nem akarnak hozzájárulni az album, mint formátum eltűnéséhez” azzal, hogy az iTMS egyesével is letölthetővé teszi a dalaikat. Ez afféle önkritikaként is felfogható, ugyanis így nem kellene megvennünk a lemezeiket egy-egy, épp hogy hallgatható slágerért — tehát kevesebbet keresnének szegénykéim.

Természetesen a Metallicáról és a Red Hot Chilli Peppers-ről van szó. Állítólag a Linkin Park is húzza a száját — juj, de alternatív! Nem érdemelnek linket.

Azt mondják, a Web igazi úttörői az erotikus (juj, majdnem azt írtam, pornó!) és hasonló, gyakran jogilag legalábbis megkérdőjelezhető eredetű tartalmat (ismertebb nevén warez) kínáló oldalak. Elsők voltak az ellenszenves, lelőhetetlen felugró (popup) reklámablakok, a hitelkártyás fizetés, és a streaming videók terén, és most kis hazánk élelmes husifotó-dílerei az olcsó, hitelkártya nélkül is használható, fizetős tartalomban is nyomulnak vadul.

(Külföldi példa az utóbbi kategóriára: a Carracho fájlcserélőn egyre több emberke kér PayPal-átutalást azért, hogy az egyszeri júzer csatlakozhasson a gépéhez, és kedvére warezeljen — ami persze csúnya, csúnya dolog! Mármint a warez. Meg a pénzes hozzáférés is.)

Az persze megérne egy külön szociológiai elemzést, mikor s miként vált társadalmilag elfogadottá a — gyakran inkább nőgyógyászati, mint átlagfelhasználói érdeklődésre számot tartó — “erotikus” képek-filmek kultúrája, valamint az iparág sztárjai. (Egy éve ki gondolta volna, hogy “az ország tesztjében” [nem, nem HIV-teszt! ;)] Michelle Wild gigamegasztár, vagy mi, főszerepel? Félreértés ne essék, minden tiszteletem az övé, de akkor is.)

De vissza mai témánkhoz. Szóval SMS-fizetés. A dolog lényege, hogy az ember bizonyos hozzáférési időért (egy nap, egy hét, egy hónap, egy emberöltő) cserébe küld egy simlist a megadott 06-90-es számra, mire válaszul kap egy kódot, amivel kedvére garázdálkodhat. Ez a sekély kéj (alsó hangon) kb. 200 forintba kerül pro diem, amin a távközlési, a fizetési és a tartalomszolgáltató osztozik — nyilván nagyjából 40-30-30% arányban. A felhasználó meg felhasznál, és összenyálazza a monitort.

A kérdés csak az: vajh mikor jut el a módszer az átlag médiumhoz? Más szóval: mikor lesz az Index is emeltdíjas SMS ellenében elérhető, az idegesítő és tökéletesen értelmetlen (0.3% clickthrough? Ugyan, kérem!) reklámbigyók értékesítése és megjelentetése helyett? (Reméljük soha…)

Vagy lesz-e igazi micropayment rendszer, amivel a felhasználónak csak az őt valóban érdeklő hírek-cikkek elolvasása után kell fizetnie kicsiny összegeket — mondjuk 5, maximum 10 forintot? Elvégre azért micropayment…