404
A keresett Balázs nem található, úgy fest, szolgálati útra ment.
Mondják, néha felbukkan a PR Guruk (vagy pr-guruk) között, ma például a “pr-cikk” műfaja ellen rantelt.
Mihamarabbi jobbulást kívánunk neki.
A keresett Balázs nem található, úgy fest, szolgálati útra ment.
Mondják, néha felbukkan a PR Guruk (vagy pr-guruk) között, ma például a “pr-cikk” műfaja ellen rantelt.
Mihamarabbi jobbulást kívánunk neki.
Olyannyira, hogy lassan beleszakadok… Ezért is a hosszú csend (és még nincs vége).
Szóval örömmel látnék néhány önéletrajzot.
Ha barátod, ismerősöd, családtagod, netán te magad
küldj egy e-mailt légy szíves! (bszanto kukac gmail)
Kalandorok kíméljenek!
Tegnap életemben először (saját hibámból) balesetet okoztam: belekoccantam egy rendőrautóba. Nem tudom, miért, hogyan sikerült — ügyfélhez indultam, mélygarázsból hajtottam ki, körülnéztem, de nem láttam semmit, aztán mégis. Késő bánat.
Nem is ez az érdekes, hanem amit tanultam belőle, illetve amit Te tanulhatsz. A helyszínelés, a megfelelő papírok kitöltése után összeszedtem magam, visszaültem a kocsiba, és elmentem az ügyfélhez. Nem hívtam taxit, nem kértem meg mást, hogy vigyen oda. Majd kapok egy levelet, amiben megírják, mivel tartozom.
Számomra a tanulság: amellett, hogy — ha eddig nem tűnt volna fel — valószínűleg nagyon fáradt vagyok, egyrészt (még) óvatosabbnak kell lennem, másrészt van, ami elkerülhetetlen.
De attól még az élet megy tovább.
Ugyanez igaz egy kommunikációs kampányra is: egy negatív blogbejegyzés, hozzászólás vagy akár újságcikk még nem a világ vége. Nem kell rögtön feladni csak azért, mert közbejön egy váratlan esemény, mert egyvalakinek nem tetszik, amit csinálsz. Nem kell az első akadálynál feladni, vagy elhalasztani.
Kutyaharapást szőrivel.
Vagy, ahogy a végig nagyon kedves rendőrtiszt mondta: csak az nem hibázik, aki nem vezet. Legközelebb talán ő megy bele valakibe — de attól még nem lesz gyalogos.
Szóval az van, hogy egyszer régen alkottam egy kis vicces(nek szánt) paródiát az Apple ” Switch” kampányáról.
A TUAW most arról írt, hogy Kevin Smith iTunes Celebrity Playlistje túl hosszúnak bizonyult (minden dalhoz egy kis esszét csatolt) — és a Google Images segítségével az én kis képemet tették be illusztrációnak.
Cool (Brand).
A héten két rendszeres jelentés is kijött: a PR Week éves CEO Survey-je (via Shel) és a Technorati State of the Blogosphere riportja. Ráadásul mindkettőből úgy tűnik, kicsit csökkent a blogok és a blogolás iránti lelkesedés, a növekedés aránya, viszont maga az eszköz beépült a mindennapokba.
Én maradok a vezéreknél — Dave Sifry-ék anyagát (és a hazai helyzetet) úgyis elemezte már a nálam értőbb kolléga.
Érdekes, hogy a vezérigazgatók nem sorolták a legfontosabb stratégiai, hosszú távú kihívások közé az “új” médiát, mégis “rendkívül fontos” feladatnak tartják a digitális/online stratégia kidolgozását. Az egyik meglepő adat, hogy míg a kisebb vállalatok vezetői közül csak 3% blogol, addig a nagyobb cégek vezérigazgatóinak a harmada. Ráadásul többségük kifejezetten belső, kifejezetten az alkalmazottaknak szóló blogot ír — a válaszadók úgy gondolják, belső kommunikációra hatékonyabb eszköz, mint külsőre.
Egyra nagyobb hangsúlyt kap a kutatás, mint a növekedés alapja. Persze mindenki megemlítette, hogy a vállalati felelősség (született CSR) is milyen fontos, de nem elsősorban azért, mert jótékonykodni akarnak:
CSR is also gaining a higher profile, says Chief Executive’s Donlon, and it’s naïve to think that companies merely look at it from the perspective of “doing good.” “The underlying economics are really driving decision-making,” he says. “What they’re really doing is driving efficiencies. The point is how far in one direction does one push this.” Too far, and the cost outweighs the benefits.
A legfontosabb kihívás a jó alkalmazottak megtalálása, motiválása és megtartása — már csak azért is, mert a CEO Survey szerint az első számú vezetők egyre inkább a dolgozók véleményére (is) építenek.
Egy alkalmazott megítélése is változni látszik: a péeresé. Egyre több vezérigazgató várja el a PR-menedzsertől (vagy ügynökségtől), hogy a rengeteg adatból, jelentésből és inputból rövid, mégis átfogó képet nyújtó anyagokat állítson elő, így (végre!) valódi stratégiai tanácsadóvá váljon.
Persze azért még most is akad, aki úgy gondolja: péeres csak akkor kell, ha beüt a ménkű, és takarítani kell.
“Your website www.gmail.com) on top positions on Google, Yahoo and MSN search! We will get your website www.gmail.com) to the top positions on all major search engines.[…]”
Harmadszor is hibázott a social media-hoz leginkább értőnek tartott PR-ügynökség, az Edelman — pedig náluk, nekik blogol (illetve most úgy tűnik, inkább hallgat) a vezérigazgató, Richard Edelman mellett Steve Rubel és Phil Gomes is. Na jó, Richard Edelman végül lereagálta a legutóbbi fiaskót — bár a “bocsánatkérés” eléggé nesze semmi, fogd meg jól…
Történt ugyanis, hogy a Wal-Martnak dolgozó egyik kolléga, amikor egyébként előremutató módon sajtó- és háttéranyagokat küldött a mega-üzletlánccal szimpatizáló bloggereknek, — talán önhibáján kívül — nem tette egész egyértelművé, hogy nem a Wal-Mart, hanem egy PR-ügynökség munkatársa. Ez még rendben van, bár a New York Times valamiért nehezményezte, hogy a bloggerek ezek után nem nyilatkoztak arról, egyes bejegyzéseik sajtóközlemény alapján készültek. (Sőt, volt olyan is, aki simán bemásolta a közleményt, oszt jónapot.)
Aztán a Consumerist blog, amelyik amúgy nem tartozik a Wal-Mart tisztelői közé, közzétette egy (elvileg “bizalmas”) beszélgetés összefoglalóját (gyöngyszem: “What can we do to get you to stop writing about our companies?”), majd az azt követő levélváltást Mike Krempasky-val, aki mellesleg szintén az Edelman-nál dolgozik, szintén a Wal-Martnak.
A harmadik, eddigi legsúlyosabb hiba a múlt héten pattant ki a BusinessWeek jóvoltából. Csak röviden: egy fiatal házaspár, Jim és Laura lakóautóval útnak indult Las vegas-ból Georgia felé, s mindenütt a helyi Wal-Mart parkolójában szálltakmeg. Utuk során végig blogjukon tudósytottak a különböző városokból, meginterjúvolták a helyieket. Csakhogy, mint kiderült, Jim szabadúszó újságíró és a Washington Post fotóriportere… Az egész utat pedig a ” Working Families for Wal-Mart” nevű álszervezet (ez az ún. astroturfing, a grassroots avagy alulról jövő kezdeményezés mesterséges változata) fizette.
A szervezetet egyébként az Edelman alapította — az az Edelman, amelyiknek egyik vezetője, egyben Steve Rubel közvetlen főnöke az (elsősorban az etikus word of mouth marketing elterjesztésére létrejött) WoMMA kincstárosa.
Érdekes volt követni, ahogy az egész PR/marketing blogoszféra rávetette magát a témára: Joe Jaffe, John Wagner, Todd Defren, Shel Holtz, Neville Hobson és Constantin Basturea mind megírták a véleményüket. Nagyrészt ugyanarra jutottak, mint én: az egész fiaskó elsősorban nem a Wal-Martot, hanem az Edelmant minősíti. Sőt, talán az egész szakmát.
Mert mit tudhat a PR a nyílt és őszinte kommunikációról, ha a legtöbb bloggert alkalmazó ügynökség ekkora bakot lő?
A halhatatlan Alec Baldwin szavaival: “Well played, clerks, well played.”
Majdnem
Linkajánló
Ugyanaz, kategorizálva
Olvasd frissiben, ahol és amikor akarod. Az RSS csodája.
Ugorj be hozzájuk is: