Már magyarul is beszél a Campagin Monitor e-mail marketing szolgáltatás, hamarosan középfokú nyelvvizsgázik a konkurens MailChimp.

Hátha valakit érdekel, hasznos lehet: mától magyarul is elérhető a Campaign Monitor e-mail marketing szolgáltatás “küldd tovább” és adatfrissítés funkciója. Minden más eddig is lokalizálható volt.

Küldtem javításokat a konkurens MailChimp fordításához is, elvileg a — hó végéig élesedő — következő verzióban frissítik, és nem kell többé a “kattintson a hálószemre” kifejezést olvasni… (Állítólag — a látszat ellenére — eredetileg sem a Google Translate-tel készült a magyar verzió, fordítóiroda és anyanyelvi tolmács dolgozott rajta.)

A Campaign Monitor e-mil marketing szolgáltatásA két szolgáltatás sokban hasonlít, bár azért akad számos apróság. A legnagyobb különbség talán az árazás: a MailChimp ajánl fix havidíjat (500 cím akárhány címlistán, korlátlan küldéssel havi 10 dollár), a Campaign Monitor csak darabáras konstrukciót (alapesetben egy e-mail 5 dollár, plusz címzettenként 1 cent, nagy tételben kedvezmények). Mindkettő nagyon jó analitikát tartalmaz, igaz, a MailChimpnél a teljesen részletes, előfizető-szintű statisztikákhoz egyszeri 30 dollárt kell fizetni a “telepítésért.” (Azért az idézőjel, mert gyakorlatilag kb. 1 bitet kell átállítaniuk.)

A MailChimp e-mail marketing szolgáltatásA másik fontos különbség: a Campaign Monitor “saját márkásítható” (“white label”), továbbértékesíthető (nagyker áron, szabadon álvasztható kisker haszonkulccsal, vagy fizethetsz te is). Felhasználói fiókodból akárhány ügyfél kampányait kezelheted, az ügyfél hozzáférhet a saját felületéhez, ahonnan küldhet kampányt vagy elemezheti a már kiküldötteket. Cserébe a MailChimphez van hivatalos WordPress plugin/widget is, és itt jegyezném meg, hogy a jobb hasábban alul feliratkozhatsz az e-mailes blogértesítőre.

Összességében, ha a költség nem (nagyon) számít, ritkábban küldesz hírlevelet, vagy éppen továbbértékesítenéd a szolgáltatást, inkább a Campaign Monitort használnám és javasolnám. Valahogy jobban kézre áll.

A jelen: ún. "pr-cikk" az Index címlapján. Ez a jövő is?

Ún. "pr-cikk" az Index címlapjánTalán nagy lemaradásban vagyok, de ma vettem észre, hogy az Index címlapját is elérte az ún. “pr-cikk” szindróma. Nem is az a lényeg, hogy a konkrét esetben az Indexről, illetve melyik hirdetőről van szó. Vélhetőleg az is megfelel minden vonatkozó szabályozásnak, hogy más háttérrel, alatta (apró betűs) “hirdetés” felirattal látták el. A továbbkattintó egyszeri olvasónak talán fura a “pr-íz,” a szerző neve (“Hirdetés”), a rovatmegjelölés (“Infó”), illetve hogy az oldalon nincs banner. Nem is ez a lényeg, hanem az, mit jelent ez a pr-szakma jövőjére nézvést?

Számtalanszor elmondtam, leírtam: nem szeretem, ha — vagyis inkább hogya fizetett írásokat pr-cikknek hívják. Persze ez egyéni szociális probléma, a jelenség nem új, ellenben szinte mindenütt ott van.

Pollner tavaly nyáron azt kérte (többek közt rajtam) számon, hol az x a marketing-, avagy reklámcélú blogokon. Akkor a hozzászólók egyetértettek: az olvasó nem hülye, el tudja dönteni, érdekes, hasznos tartalom vagy reklám jelent meg a monitoron.

Elválik, elválasztandó-e a kettő? Bizonyára. Van-e átmenet, olyan márkázott tartalom, amelyik nem csak (sőt, nem elsősorban) reklám, de nem is 100% tiszta tartalom? Persze, például a legtöbb szakmai, szakértői blog, vagy a Superbowlon leadott hirdetések. (Az a 3 millió dollár nem elsősorban a 30 másodpercnek, a több száz millió nézőnek szól, hanem a már hagyományos buzznak, on- és offline pr-nek.) Ugyanakkor az, hogy a — márkázott — tartalmunk önmagában is megáll, azt jelenti-e, hogy kikerülhetjük a (hivatalos) médiát? Ha tömegeket akarunk elérni, nem hinném.

Mi a tanulság? Fizessünk az unalmas tartalom megjelentetéséért? Nem, praktikusabb lenne nem unalmas, hogy azt ne mondjam, érdekes tartalmat előállítani. Persze az sem tuti recept, ahogy vélhetőleg az Index-címlap blogketrece sem.

Az unalmas tartalom akkor sem érdekel senkit, ha fizetsz érte. Lehet, hogy az egyszeri felhasználó egy jól megírt cím miatt odakattint (ahogy pl. én is), de biztosan nem olvassa végig.

Akkor meg minek?

Hat pr-terület, ami a gazdasági válság ellenére is bővülni, és négy, ami stagnálni vagy zsugorodni fog.

Nyakkendős úriember stratégiai vázlatot tart maga előtt“¦és négy, ahol stagnálást, netán csökkenést várok, szigorúan a pr-szakember szemüvegén keresztül. Hangsúlyoznám, hogy a listát kifejezetten közepes és (különösen) nagyvállalati kommunikációra állítottam össze, a kkv-szektorban nyilván más a helyzet ““ már csak a célközönségek mérete, összetétele miatt is. (Egyébként a kkv-területen érezhetően nő az érdeklődés.)

Vigyázat, a továbbiakban sarkos, kategorikus kijelentések várhatóak!

Bővülő szakterületek

A recept egyszerű: ami közvetlen, nyilvánvaló, rövid távú üzleti eredményt (árbevételt) hoz, maradhat.

  1. Válságkommunikáció — Egyrészt duh, másrészt a fenti tétel fényében picit kakukktojás, illetve fordított mechanizmus. Önmagában a válságkommunikáció talán nem hoz árbevétel-bővülést, viszont megakadályozza, hogy ““ mondjuk egy termékpánik vagy éppen bojkott miatt ““ drasztikusan csökkenjen a forgalom. Meg ugye senki nem szereti, ha negatív témával kerül a címoldalra.
    Arról pedig rég szeretnék írni, mennyire esetlenül kezelnek magyar vállalatok olykor több száz, több ezer fős leépítéseket, illetve hogyan kellene.

  2. Integrált marketingkommunikáció — Kevés az olyan kampány, amelyiknek “žlába van,” a klasszikus, vásárolt reklámfelületeken túl is képes tovább élni. Ez már most változik, elég sok olyan programot látok, amik vagy eleve pr-központúak (azaz az ötlet a pr-től jön, az ATL, média, digitális ügynökségek pedig erősítik), vagy legalábbis komoly, jól átgondolt pr-támogatást kapnak. Meglepetés: így hatékonyabb. (Azért persze minden résztvevőnek van mit tanulnia az integrációról.)

    Tangens, de azért a médiavállalkozások figyelmébe ajánlanám, hogy most aztán igazán nagy szükség lenne jó hírekre, könnyű, feelgood sztorikra — függetlenül attól, márkához köthetőek-e, vagy sem. A zemberek heteken belül megcsömörlenek a rossz hírektől, és hát azért mégis csak nekik kéne szóljon a híradó/napilap/magazin/portál. Érdemes lenne megpróbálni, akkor is nézünk-e tévét, olvasunk-e újságot, ha véletlenül nincsenek benne kifordult belek, sorozatgyilkosok és földönfutóvá lett szerencsétlenek.

  3. Digitális minden — Hatékonyság, mérhetőség, plusz szinte minden célcsoport a dróton lóg. Még szép, hogy az okos marketinges átcsoportosítja a büdzséjét! Hogy miért jó ez a pr-nek? Mert amióta szakma a szakma, a tartalomiparban vagyunk: ideális esetben fogyasztható, érdekes, hasznos anyagokat állítunk elő. Értjük a célcsoportot, tudjuk, miért, miről olvas (hall, lát) szívesen. Hatalmas lehetőségek vannak a márkázott tartalomban. Ráadásul a pr-ügynökség gyakorta alacsonyabb költséggel szállítja ugyanazt, amit egy klasszikus kreatív- vagy digitális ügynökség. (Persze nem vitatom el a speciális területeken meglévő szaktudásukat.)
    Ráadásul arról még nem is szóltam, a magyar szakma (ahogy az átlag magyar vállalat is) mekkora lemaradásban van digitális pr-ben a fejlettebb piacokhoz képest.

  4. Helyi/lakossági kapcsolatok — Ez főleg a (még így is várható) nagyberuházásokra vonatkozik, különösen a természetes környezettel kapcsolatos témákban. Nem kérdés, hogy például erőművekre, munkahelyekre (gyárakra) szükség van, de mindig akad, aki máshol, máshogy szeretné. (Erre — a politikától függetlenül — jó példa az Apollo gumigyár vagy jó néhány hulladékkezelési projekt esete.) A pr itt nagyon, de nagyon sokat számít: a kommunikációs szakembert arra képezték ki, hogy megértse az ellenérdekelt fél motivációját, és adresszálja a valódi problémát. Már ha lehet és/vagy érdemes, lásd még azokat a szervezeteket, amelyek mindenre csak azt felelik: nem!

  5. Kormányzati kapcsolatok — Itt akkora boom lesz, hogy csak na. Változó szabályozás, munkahelymegtartó támogatások, elkerülhetetlen mentőcsomagok (aka bailoutok). Minden fillérre szükség lesz, amit egy vállalat megkaphat, vagy nem kell befizetnie. Talán lesz helye a klasszikus, jól átgondolt és felépített, urambocsá’ hosszú távon, össztársadalmilag is hasznos ügyek érdekében végzett lobbinak.

  6. Mérés, elemzés — Megint a mérhetőség. Egyre nagyobb az igény, hogy bizonyítsuk: a munkánk hatékony, s igenis mérhető — nem csak reklámegyenértékkel. A szofisztikált marketing- (pláne kommunikációs) vezető tudja, hogy a pr jóval hatékonyabb, sokkal magasabb megtérülést mutat, mint más eszközök, de neki is bizonyítania kell a főnöke felé. A digitalizálódással ez valamivel könnyebb lesz, ugyanakkor merőben új eszközökkel és mutatókkal kell megismerkednünk, sőt, sokszor ki kell fejlesztenünk azokat. Azért a Procter & Gamble úttörő marketing mix modelljéhez hasonló kutatás idehaza nagyon meglepne, már csak az erőforrásigénye (konkrétan idő és pénz) miatt is.

Ahol stagnálást vagy visszaesést várok:

  1. Klasszikus vállalati kommunikáció — Márpedig ez elég nagy baj. Az igazán bölcs vezető nem a negyedév, netán az év végéig tervez: már azon töri a fejét, mi legyen, ha egyszer kilábalunk ebből a cseberből. És nem a veder felé veszi az irányt. Nem csak az értékesítésre kellene koncentrálni. Ha a cég megmarad, két, három vagy öt év múlva is ott lesznek ugyanazok a stakeholderek, akiket most esetleg feláldoz a rövid távú érdekek oltárán. Érdemes most befektetni a jövőbe — nem csak a szlogenek szintjén.

  2. “CSR” — Nem a valódi felelős vállalati magatartás, hanem az a vékony máz, amit sokan a “CSR” alatt értenek. Az egész témával szemben ambivalens érzéseim vannak: nyilvánvalóan van egy réteg, akit érdekel, hogy adott vállalat tisztességes, előrelátó legyen, vállaljon felelősséget a működése szűkebb vagy tágabb környezetére gyakorolt hatásáért. Tulajdonképpen ez minimálisan elvárható lenne.
    Ugyanakkor (nem csak itthon, világszerte) divat is, ami hamarosan elmúlik. Most különösen igaz lesz, hogy mindenki máról holnapra él, és magasról tojik arra, mi lesz holnapután.
    Persze ha egy ügy ma érinti… (A válságkommunikációról l. fentebb.)

  3. Környezetvédelem — A CSR-hoz hasonló helyzetbe kerül a környezetvédelmi kommunikáció is — most aztán tényleg csak az foglalkozik majd vele, akinek vagy szervesen beépült a működésébe, vagy rövid távú (azonnali) üzleti érdeke fűződik hozzá. (Mondjuk adó- vagy más kedvezmény, nagyberuházás, netán krízishelyzet…)

  4. Gerillamarketing — Bár ebben — sajnos, nem sajnos — nem vagyok biztos. Elég markáns véleményem van a legtöbb (főként hazai) ún. “žgerillamarketing” kampányról: vagy öncélúak, vagy simán olcsók, de legalább nem érnek el nagy tömegeket. Viszont ez is divat, a marketing szaksajtó (is) szereti. Nyilván létezhet objektíve jó kampány — ha láttok ilyet, szóljatok.

Ennyit arról, mit gondolok én

Most ti jöttök: kihagytam valamit? Túlzottan optimista, netán naiv vagyok, vagy épp cinikus? Írd le, alább a kommentdoboz.

Győztek a fogyasztók: a Tropicana gyártója [visszahozza a régi csomagolást](http://www.nytimes.com/2009/02/23/business/media/23adcol.html "Advertising - Tropicana Discovers Some Buyers Are Passionate About Packaging - NYTimes.com").

A régi csomagolásÚgy fest, a szakma és a fogyasztók felháborodása nem marad eredmény nélkül: a Tropicana hamarosan újra a régi csomagolásban kerül a polcokra — már Amerikában, ahol ez egyáltalán téma volt.

The PepsiCo Americas Beverages division of PepsiCo is bowing to public demand and scrapping the changes made to a flagship product, Tropicana Pure Premium orange juice. Redesigned packaging that was introduced in early January is being discontinued, executives plan to announce on Monday, and the previous version will be brought back in the next month.

Volt és lesz is még ilyen. Amúgy szerintem is a régi a jobb: az új modern, minimalista — de elég jellegtelen, kategóriaidegen.

Egyébként pedig nem kell aggódni: az egész történet éppen azt bizonyítja, mennyire kötődnek a fogyasztók a márkához, aminek a körítés, a csomagolás is fontos része.

Full disclosure: a Coca-Cola Magyarország, azaz a konkurencia a Noguchi ügyfele, bár ebben a kategóriában mi nem (nem mi) dolgozunk.

Via Gruber

Micsoda zseniális ötlet: a kaliforniai energetikai hatóság nem csak statisztikát vezet a lakosság áramfogyasztásáról, de [ki is értesíti a népet relatív energiahatékonyságukról](http://www.nytimes.com/2009/01/31/science/earth/31compete.html "Utilities Turn Their Customers Green, With Envy - NYTimes.com")!

Sacramento utility bill Micsoda zseniális ötlet: a kaliforniai energetikai hatóság nem csak statisztikát vezet a lakosság áramfogyasztásáról, de ki is értesíti a népet relatív energiahatékonyságukról! Az egyik legősibb motivációs eszközhöz nyúltak: ki hagyná, hogy a szomszéd fűje mellett a szomszéd maga is zöldebb legyen? Ki szeretne a havi számláján egy (vagy több) szomorú smiley-t látni? Tudni, hogy az összes szomszéd látja, mennyire (nem) környezettudatos, és kiszámolja, mennyi lehet a villanyszámlája? Fordítva meg: őszintén, ki ne szeretné, hogy a szomszédok mind rá irigykedjenek?

The district had been trying for years to prod customers into using less energy with tactics like rebates for energy-saving appliances. But the traditional approaches were not meeting the energy reduction goals set by the nonprofit utility”™s board.
So, in a move that has proved surprisingly effective, the district decided to tap into a time-honored American passion: keeping up with the neighbors.

Eddig érdekes, de itt a lényeg, a mérhető viselkedésváltozás:

When the Sacramento utility conducted its first assessment of the program after six months, it found that customers who received the personalized report reduced energy use by 2 percent more than those who got standard statements — an improvement that Alexandra Crawford, a spokeswoman for the utility, said was very encouraging.

Persze sokan megsértődtek, kifogásokat kerestek — pont mint mi, magyarok. (Ezért a frownie-k el is tűntek.) A legtöbben belátjuk a környezetvédelem, az energia- és hőtakarékosság fontosságát, de vajmi keveset teszünk érte. A szolgáltatók újabb és újabb eszközökkel próbálkoznak, lásd például az idén indult PET-palack és alumíniumdoboz-visszaváltási programokat. (Magam egyébként a bejelentés óta az amerikai filmekből ismert, bevásárlókocsiban doboz-hegyeket toló fedél nélkülieket vizionálok. Egyelőre alaptalanul.)

Ez úgy fest, működik. Vajon idehaza is bejönne?

(via: MailChimp blog. Igen, a cikk két hetes. Most jutottam hozzá, hogy írjak róla.)

Három hasznos mérőműszer Twitter-felhasználóknak: Mr. Tweet, TweetStats és Tweetburner.

Íme három (ingyenes) eszköz Twitterelő statisztika-bolondoknak, bár lehet, csak nekem újak.

Mr. Tweet screenshot Az első, a Mr. Tweet az alapvető statisztikai adatok (napi tweetek száma, párbeszédmutató ““ azaz @-válaszok aránya ““, a linkek illetve a követők/barátok aránya) mellett segít a számodra egyelőre ismeretlen, befolyásos felhasználók felkutatásában. Ajánlhatsz másokat, mások pedig téged. Emellett összegyűjti azokat a követőidet, akiket te nem követsz, hátha mégis érdekesek. Ráadásul a szolgáltatás a fő kvantitatív mutatókat helyre táblázatban is közzéteszi.

Feliratkozni rém egyszerű: csak kövesd MrTweetet a Twitteren.

TweetStats screenshot A második szintén hasznos kvantitatív adatokat gyűjt: a TweetStats segítségével csinos grafikonokon követheted, hogy havi, napi, óránkénti bontásban mikor csiripeltél, hányszor és kinek (kukac)válaszoltál, melyik kliensből. Feliratkozni nem kell (követni sem), csak írd be a felhasználóneved a nyitólapon, és máris tiéd a sok szép ábra.

Tweetburner screenshot A harmadik talán a legizgalmasabb: a Tweetburner vélhetőleg a FeedBurner és a kismillió URL-rövidítő keresztezéséből született. Nem csak rövidít, de követheted, honnan, mikor, hányan kattintottak a közzétett linkedre. A fiókok összekötése után a bookmerklettel (vagy manuálisan) felvett címet igény szerint publikálja is a Twitteren vagy a FriendFeeden. Íme egy ma reggeli példa. Gyors regisztráció után ez is azonnal, ingyen használható. A TweetDeck kliens alapból támogatja, kiválaszthatod a linkrövidítők listájából.

Ismersz hasonló szolgáltatást, amiről tudnom kéne? Ne tartsd magadban! 🙂

Vizuális "“ és remélhetőleg tartalmi "“ megújulás folyamatban.

Screenshot of the old designNem is tudom, mennyi idő (két év?) után először vizuálisan, majd ““ ha minden jól megy ““ tartalmilag is megújulunk. Addig is elnézést a szállópor-koncentrációért.

Tippek-trükkök a sajtómunkások kezelésére "“ maguktól az újságíróktól.

Baby likes milk bottle, chicken leg not so muchJó, elsősorban a technológiai szakújságírókhoz ““ ha már némi feltűnést keltett a HWSW tippsorozata (1, 2, Szabolcs reakciója), lássunk egy konstruktív külföldi példát:

Rafe Needleman, a CNET Webware rovatának szerkesztője adott napi egy tippet péereseknek ““ legalábbis Karácsonyig. Idén ugyan csak három új tanáccsal jelentkezett, de a tegnapi kifejezetten zseniális.

UPDATE: Közben olvastam Rohit Bhargava két bejegyzését: amit minden péeresnek tudnia kell az újságírókról, és viszont.

Ki nem szenvedett még végig dögunalmas előadásokat? Ki nem próbálta még kibogarászni a kivetített dián szereplő apróbetűs (12 pontos…) mondatokat?

Ki nem tartott még rossz prezentációt túlbonyolított, teleírt, sírva áromba szenderítő PowerPointtal? Ki nem osztotta és/vagy élte túl (hajszál híján) a PowerPoint-halált?

Épp elégszer álltam/ültem mindkét oldalon, hogy tudatosan változtatni próbáljak a szokásaimon (és slide-jaimon) — bármennyi időbe is telljen. Változtass te is, ehhez ajánlok két más-más szempontból zseniális könyvet. (FYI, a képek és linkek az Amazonra vezetnek, affiliate linkkel. Nyilvánvaló, hogy ezzel akarom betegre keresni magam.)

Zen és a prezentáció művészete

A Presentation Zen borítója

Garr Reynolds “Presentation Zen” című kötete épp olyan, mint azonos nevű blogja — és ez jó! Az évtizedek óta Japánban élő, eredetileg amerikai szerző nem csak oktatja, műveli is (avagy vice versa) az emlékezetes prezentáció-készítés művészetét.

Noha jó pár minta és gyakorlati (design illetve layout) tanács, példa is előfordul, a Presentation Zen inkább elméleti, mondhatni filozófiai értekezés. Reynolds anekdotázik, tanmeséket idéz, a nyilvános beszéd és az azt támogató, erősítő vizuális kommunikáció zen-mestere. Érdekes, elgondolkodtató, jó szakkönyv, akár magában is.

Ám van itt egy másik kötet is, ami jó fél éve izgalomban tart, s ma végre megérkezett. Legyen elég annyi:

szép, hasznos, gyakorlatias, letehetetlen

(tovább…)

Szóval azt még nem tudom, kijutok-e a Szigetre idén, de elindult (és esküszöm még ma frissül) a Coca-Cola csak a Szigeten kapható, fiatal magyar grafikus tervezte alumínium palackos különkiadását népszerűsíteni hivatott blog, hogy elkerüljem a többszörösen alárendelt, germanizmusoktól hemzsegő körmondatokat. (Legalább szenvedő szerkezet nem lett beleír... francba!)

Esztétánk izgatottan tanulmányozza a palackot

Szóval azt még nem tudom, kijutok-e a Szigetre idén, de elindult (és esküszöm még ma frissül) a Coca-Cola csak a Szigeten kapható, fiatal magyar grafikus tervezte alumínium palackos különkiadását népszerűsíteni hivatott blog, hogy elkerüljem a többszörösen alárendelt, germanizmusoktól hemzsegő körmondatokat. (Legalább szenvedő szerkezet nem lett beleír… francba!)

Van itt minden: sok szöveg, sok szép kép (a fotókért kösz Glázer Attilának), egy vicces videó (köszönet az Estiskolának), hamarost felkerülnek a pályaművek és az alkotók adatai.

Annak a néhány kollégának pedig, aki még nem unja, egy-két héten belül részletesen leírom a programot, az ötlettől az eredményekig.

A Porter Novelli új “thought leadership platformja” (magyarul a szakmai hozzáértést igazolni hivatott ismeretterjesztő-oktató megnyilvánulásainak, kiadványainak összessége) az “Intelligent Influence” nevet kapta.

Vonatkoztassunk el a marketing-rizsától, és koncentráljunk a két — egyébként tényleg érdekes — konkrét tanulmányra. Az első az amerikai hitalpiaci válság össztársadalmi hatásairól szól:

A Prime Angst tanulmány logója

A második érdekesebb, ugyanis igazi nemzetközi, hogy azt ne mondjam globális, együttműködés keretében született. (Egy picit én is hozzátettem, idéznek, de fotóra már nem futotta.) Ráadásul a téma is izgalmas: a “millenniumi,” más néven Y-generációról szól.

A Millennials tanulmány logója

Mindkettő hasznos olvasmány.

A május 15-i Figyelőben címlapsztori volt, a közelmúltban pedig az Indexen hirdették takeoverrel (és egyébként remek kreatívval), hogy az adóelkerülés bezony nem szép dolog. Mi eközben bő egy-másfél hónapig állásinterjúztattunk, így talán időszerű az ügynökségek hr- és pénzügyeivel foglalkozni.

Kezdjük az elején, nem egészen pontos, de érzékletes példával: kinek mennyi 100 Ft bruttó munkabér? (tovább…)

Mea culpa, messze nem írok eleget és elég gyakran — Pollner teljes joggal értetlenkedett (bár a lehető legpozitívabb, a lelkiismeretfurdalást csak növelő szavakkal), miért kerültem be én is az ominózus tucatba.

Persze kifogással tele a padlás.

Sokat gondolkoztam, miért — időt még többé-kevésbé tudnék szorítani, bár azért az nagyban függ a napi/heti terheléstől. Arra, jutottam, az egészségesnél súlyosabb perfekcionizmus lehet a valódi ok. Túl sokat görcsölök egy-egy bejegyzésen, hogy legyen értelme, üzenete, íve, értéke. Hogy — amennyire képességeim lehetővé teszik — maradandó legyen.

A péeres élete talán különösen nehéz: ritkán tudunk rámutatni valami kézzelfoghatóra, s azt mondani: ezt én alkottam. Ha jól végezzük a munkánkat, vagy nem látszik semmi, amit nem akartunk, hogy megjelenjen, vagy látszik, de más neve alatt. Persze láttam már újságcikket, amit tulajdonképpen én írtam (ctrl-c, ctrl-v, ugye), de ez nem az a kategória, amire büszke lehetnék.

Tökéleteset alkotni nehéz, gyomorszorító, rettentő dolog. Én meg, úgy fest, nem vagyok elég bátor, vagy kitartó, vagy elszánt. Legfeljebb ritkán. Az a baj, én vagyok a mérce, s a mérce csal.

Helyettem kis virág

Ellenben ha az ember néhány perc tökéletességre vágyik, elég megnézni a Weezer legújabb, “Pork and Beans” című klipjét — és persze a hozzá tartozó linkeket.

Cover of Weezer's Red AlbumA banda úgy gondolta, tiszteleg a YouTube nagyjai előtt. Annyi humor, kedvesség, emberség van ebben a videóban — még az olyan világszerte körberöhögött, megalázott tizenötpercesek, mint a tehetségtelen fekete nindzsa vagy Chris Crocker is kaptak egy lehetőséget, hogy… Nem, nem hogy visszavágjanak, inkább hogy kiköszörüljék a csorbát, némi öniróniával visszanyerhessék az önbecsülésüket.

Már ha egyáltalán elvesztették, tekintve, hogy a refrén, és a dal, utolsó sora így szól: “I don’t give a hoot about what you think.”