Chief Blogging Officer?

Még mindig Kreatív Reggeli Gondolatok, de más téma.

Szabó Petrával és Szenes Gáborral beszélgettünk utána a médiafigyelésről, majd a blogokról. Gábor felvetette: ha egy A-listás blogger (Tomcatet említette) lekutyázza a termékedet, az legalább ugyanolyan hatásos, sőt, talán rosszabb, mint ha a hagyományos sajtó teszi. Mire észreveszed, már tíz-húsz blog és fórum átvette, aztán sok sikert a tűzoltáshoz… A kérdés tehát: mit tehetünk, hogy megelőzzünk, illetve kezeljünk egy ilyen helyzetet?

Én csak annyit mondtam: Robert Scoble.

Nem is olyan sokára (talán itthon is) eljön az az idő, amikor egyetlen komoly cég sem engedheti meg magának, hogy ne legyen valaki, aki figyeli a blogokat, majd hitelesen, szakértőként reagál, nem csak egy/a céges blogon, hanem a kommentekben is. Ez lesz az egyetlen feladata, gyakorlatilag 24 órában.

Nevezzük ezt a személyt chief blogging officer-nek. (Sajnos, mint egy gyors Google keresés elszomorított, nem én találtam ki a kifejezést. Sebaj.) Az “evangélista” (l. még: Guy Kawasaki) kifejezés itthon vélhetőleg komoly ellenállásba ütközne.

Adódott hát Petra és Gábor kérdése: na jó, de hogy győzöm meg a megbízót, vagyis hogy adom el neki a szolgáltatást? (Már ha nem saját alkalmazott a CBO, ami a vállalat szempontjából jobb megoldás. Egy ügynökség számára nyilván nem.)

“Ó,” mondtam, “ez még egyszerűbb. Az első komoly blog-válságuk után könnyű lesz.”

4 hozzászólás

  1. pollner - 2005. november 25. péntek 11:04

    Balázs, az bejegyzésben említett egyéb nem “A-listás blogger”, hanem szélsőséges, rasszista, exhibicionista alak. Jó lenne, ha legalább a “szakma” nem keverné a kettőt!

    Válasz
  2. Balázs - 2005. november 25. péntek 12:01

    A jellemzéssel teljesen egyetértek, nem véletlenül hiányzik az obligát link…

    A példa egyébként szvsz azért volt találó (hangúlyozom, én csak Gábort idéztem), mert tagadhatatlan, hogy az illető—úgymond—blogol, és sokan olvassák. Sajnos.

    Más tészta, hogy az igazi A-listások döntő többsége, ha kritizál is valakit/valamit, általában konstruktívan teszi. Lásd még: “markets are conversations.”

    Válasz
  3. sz - 2005. november 25. péntek 14:05

    Kedves Pollner,

    az, hogy nem ertesz vele egyet, sot elfogadhatatlannak tartod amit ir ( mint mondjuk felteszem nekem sem lenne kedvencem, ha olvasnam ) az nem jelenti azt, hogy nincs. Most beleneztem, azt irja - ha jol emlekszem - hogy csaknem tizezer latogatoja van naponta. En csak arra hivatkoztam, hogy ez a tizezer latogato egyben vasarlo is…

    udv sz

    Válasz
  4. bulbul - 2005. december 1. csütörtök 12:07

    Az A-listás a legkevésbé sem minőséget, csupán forgalmat jelent ebben az értelemben.

    És abszolút igaza van Szeninek abban, h a PR-ügynökségnek (és általában a vállalati kommunikációval foglalkozó szakembereknek ez valós feladat és “veszélyforrás”, amit kezelniük kell.

    Válasz

Have your say

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .